2006.11.10. 14:29
Újratárgyalják a nagykoalíciót Ausztriában
Két hetes szünet után ismét tárgyalóasztalhoz ültek a szociáldemokrata párt és a jobboldali Néppárt vezetői
Két hetes szünet után tegnap ismét tárgyalóasztalhoz ültek a választásokon győzelmet aratott szociáldemokrata párt és a korábbi kormánypárt, a jobboldali Néppárt vezetői. Alfred Gusenbauer és Wolfgang Schüssel azután kezdték újra a koalíciós tárgyalásokat, hogy Heinz Fischer államfő határozottan felszólította őket a megbeszélések folytatására.
Ausztriában ugyanis az október elsejei választások óta nem sikerült kormányt alakítani, mert Csehországhoz hasonlóan sem a bal, sem a jobboldal nem tud koalíciós többséget szerezni. A szociáldemokraták és a néppártiak között ezért kezdődtek a nagykoalíciós tárgyalások, amelyek azonban hamar félbeszakadtak.
A parlament ugyanis vizsgálóbizottságokat hozott létre a korábbi néppárti kormány bizonyos ügyeinek, mint az Eurofighter vadászgépek beszerzése és korrupciógyanús bankügyletek megvizsgálására. A szociáldemokraták ehhez igénybevették a zöldek és a radikális jobboldali Szabadság párt, valamint Jörg Haider Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) szavazatait is. Wolfgang Schüssel ezt úgy értékelte, hogy jövendő szövetségese „hátba támadta”, ezért bejelentette, hogy a koalíciós tárgyalásokat csak a vizsgálatok lezárulta után, azaz legkorábban január elején folytatnák.
A Néppárt ellenben vizsgálatot indított a szociáldemokraták színeiben induló liberálisok pártfinanszírozási ügyeinek felülvizsgálatát, a vádak szerint ugyanis a liberálisok komoly összegeket fogadtak el a Strabag konszerntől, a pénz egy része pedig a magyar kormánypártok kasszáiba csurgott.
Az osztrákoknak azonban elegük van a politikai huzavonából: a New című magazin legfrissebb felmérése szerint a választók 57 százaléka új választásokat tartana. Ennek a növekvő elégedetlenségnek adott hangot Heinz Fischer osztrák államelnök, mikor felszólította az ügyvezető kancellár Schüsselt és a szociáldemokrata Gusenbauert, hogy minél hamarabb jussanak megállapodásra. Ugyanakkor Fischer pénteken is megerősítette: amíg van remény egy életképes kormány felállítására, addig nem támogatja a parlament feloszlatását és az új választások kiírását.