2006.11.09. 07:32
Robbant az energiabomba
Több mint ezermilliárd forintot költöttek a hazai vásárlók élelmiszerre az elmúlt tizenkét hónapban. A legnagyobb mértékben, 76 százalékkal, az energiaitalok fogyasztása nőtt.
Hat százalékkal emelkedett az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 2005. októbere és 2006. szeptembere között az előző tizenkét hónaphoz képest – derült ki az ACNielsen piackutató vállalat felméréséből. A cég által vizsgált kilencven élelmiszer-kategória együttes éves forgalma 1 084 milliárd forint volt. A legnagyobb mértékben, 76 százalékkal az energiaitalok eladásából származó bevétel emelkedett. Harminc-ötven százalékkal bővült a folyékony szószok, a gyorsfagyasztott pizzák, valamint a burgonyatermékek piaca.
A kiskereskedelmi forgalomban az egyik legfontosabb jelenség, hogy egy-egy kategórián belül inkább a legdrágább, úgynevezett prémium, illetve a legolcsóbb termékekből adnak el egyre többet. Az olcsóbb árukkal az árérzékeny vevőkre építenek a boltok, míg a prémium termékekkel azokat célozzák, akik hajlandóak megfizetni a minőséget.
A magyar vásárlók a régió többi országához képest is kiemelkedően ártudatosak, azaz a megfelelő ár-érték arányt keresik. A vevők 17 százaléka pontosan meg tudja mondani, hogy az általa rendszeresen vásárolt termékek mennyibe kerülnek. Közel negyven százalékuk pedig hozzávetőlegesen tudja, hogy miért, mennyit fizet, és észreveszi az árváltozásokat. Mindez a bolt kiválasztására is hatással van: a vásárlók több mint egytizede az akciók alapján választ üzletet, mindeközben az ötven százalékuk hűséges marad a megszokott üzlethez.
A kedvezményes akciók egyik csúcsideje a karácsony előtti néhány hét. Ilyenkor egy eredményes leárazás egyik hétről a másikra akár harminc-negyven százalékkal is megváltoztathatja egy cég vagy márka piaci részesedését.
A kiskereskedelmi forgalom alakulását jelentősen befolyásolja, mennyire keresettek a legnagyobb piaci részesedésű termékek. A ranglistát értékben vezető húskészítményekből az átlagot meghaladó mértékben, nyolc százalékkal többet adtak el 2005. októbere és 2006. szeptembere között, mint egy évvel korábban. Egyre népszerűbb a sajt, a vizsgált időszakban tíz százalékkal bővült a forgalma. Gyümölcslére kilenc, ásványvízre nyolc, édességre hat százalékkal költöttek többet a vásárlók.
A növekedést elsősorban a diszkontok, valamint a hazai tulajdonban lévő láncok erősödése okozta. Évek óta először fordult az elő, hogy a hazai láncok piaci részesedése meghaladta a hipermarketekét. (Utóbbi kategóriába azok az üzletek tartoznak, amelyek eladótere nagyobb, mint 2 500 négyzetméter.) Az élelmiszereladásból elsősorban a diszkont- (ide azok a boltok tartoznak amelynek eladótere 401 és 2 500 négyzetméter között van, de szűk választékot kínálnak) és a hazai tulajdonban lévő láncok piaci részesedése emelkedett. Eközben valamelyest lassult a hipermarketek növekedése.
Az említett három bolttípus egyre inkább elnyomja a kisboltokat, részarányuk összesen négy százalékkal emelkedett. A szupermarketek (amelyeknek mérete megegyezik a diszkontokéval, de széles választékkal párosul) piaci részesedése egyenletesen alakult az utóbbi két évben.