Hírek

2006.11.29. 06:18

Pár nap a kötelezőváltásra

Már csak három napjuk van az autósoknak arra, hogy felmondják jelenlegi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat. Az idei szezonban a tavalyitól eltérően egyik biztosító sem került ki igazán nyertesen vagy vesztesen.

Tóth Marcella

[caption id="" align="alignright" width="260"] Több tízezer forintot is spórolhatnak az éves díjon azok, akik áttanulmányozzák a különböző ajánlatokat – fotó: Darnay Katalin
[/caption]Péntek éjfélig mondhatják fel az autósok eddigi kötelező biztosításukat, az új szerződést azonban csak december végig kell megkötniük. Ennél jobban kell iparkodniuk azoknak, akik internetes alkuszokon keresztül szeretnék elintézni az ügyet. Az online közvetítőknek az utolsó napokban általában még lehet megbízást adni az új biztosítás intézésére, de a meglévő szerződést már az ügyfélnek kell felbontania.

A felmondás azért rendkívül fontos, mert aki ezt nem teszi meg, annak mindenképpen a mostani biztosítójánál kell maradnia. Még akkor is, ha időközben már egy másik társasággal is szerződést kötött. Ez esetben a régi biztosítás a díj nem fizetésével szűnik meg. Ekkor viszont az autós csak a régi biztosítójával köthet új szerződést, ráadásul elveszti a bónuszát is. De ezzel még nem ért véget a teendők sora. Januárban a régi biztosítótól kártörténeti igazolást kell kérni, mert a kiválasztott új társaság csak annak alapján tudja elismerni a már megszerzett kedvezményeket. Ha az új szerződés megkötésekor nincs az ügyfélnek kártörténeti igazolása, úgy automatikusan A0 besorolást kap. Ha kilencven napon belül bemutatja a szükséges kimutatást, akkor visszamenőlegesen a kárlistának megfelelő besorolást kap az új társaságtól. Ha viszont kilencven nap múlva sem küldi el az igazolást, akkor automatikusan a legrosszabb, M4 fokozatba kerül.

Nehéz megbecsülni, hogy a tavalyi 360 ezer után az idei kötelezőszezonban hány autós lesz hűtlen korábbi biztosítójához. Már csak azért is, mert az előző évek tapasztalatai szerint az ügyfelek közel fele az utolsó napokban mondja csak fel a kötelezőjét. Ezt támasztja alá az is, hogy a Netrisk.hu november elejétől összesen 45 ezer megbízást fogadott be, amelynek az egytizede hétfőn érkezett – mondta el érdeklődésünkre Haraszti Zsolt, a Netrisk Kft. ügyvezető igazgatója. Úgy véli, hogy az esetek hetven-nyolcvan százalékában érdemes lehet az autósoknak átszerződni. Az átlagos megtakarítás eléri a 27 ezer forintot. A szakember szerint az idei szezonnak nincsenek nagy vesztesei, se nyertesei a biztosítótársaságok közül. Ennek az az oka, hogy sokrétű lett a piac. Nincs egy olyan biztosító, amely minden autósnak a legkedvezőbb ajánlatot tudja kínálni. Minden ügyfél más és más társaságnál tehet szert a legolcsóbb kötelezőre.

A Biztosítás.hu alkuszcégen keresztül átszerződők nyolcvankilencven százalékban új ügyfelei a cégnek. Rácz István ügyvezető tapasztalatai szerint a többi autós már az elmúlt években megtalálta azt a biztosítót, amely a legkedvezőbb feltételeket és díjat kínálja számára. Az alkuszcéghez eddig negyvenezer megbízás érkezett. Az utolsó napokban dömpingre számítanak.

Érdemes lehet felmondani, majd ugyanannál a cégnél újrakötni a szerződést

Több társaság olyan díjstruktúrát alkalmaz, amelynél a meglévő ügyfelekre meghatározott jövő évi biztosítási díj magasabb, mint az új ügyfelekre kalkulált tarifa. Nagy a szórás abban, hogy az ügyfelek mekkora részének milyen előnyt jelenthet, ha felmondja már meglévő szerződését, majd újraköti ugyanannál a társaságnál – mondta Mestyán András, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója. A cég kalkulátorán elvégzett 300 ezer díjszámítás statisztikája mindenesetre azt mutatta, hogy éves szinten legfeljebb ötezerforintos eltérések lehetnek az újrakötés javára. Ebben benne van az a kevés számú biztosított is, akinél kiugró díjeltérés mutatkozik, illetve azon ügyfelek is, akik jobban járnak, ha megtartják meglévő biztosításukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!