Hírek

2006.11.05. 15:02

Norvégia gyöngyszeme sötétbe borította Párizst

Sokáig a sötétben tapogatóztak az európai áramszolgáltatók, ugyanis szombat este fél Európa áram nélkül maradt

BAMA

Sokáig a sötétben tapogatóztak az európai áramszolgáltatók, ugyanis szombat este fél Európa áram nélkül maradt. Németország északi és nyugati részén, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban összesen mintegy tízmillióan voltak kénytelenek nélkülözni az elektromos energiát. A hiba Németországból indult ki, azonban egészen vasárnap délutánig nem lehetett tudni mi okozta a kellemetlenséget.

Végül a nyomok az egyik legnagyobb német eneregiakonszern, az E.ON háza tájára vezettek. Történt ugyanis, hogy a Papenburg közelében épülő egyik legnagyobb kirándulóhajó, a „Norvégia Gyöngyszeme” éppen 22.00 órakor hagyta el a Meyer Werf hajóépítő dokkot és át kellett haladnia egy 380 ezer voltos távvezeték alatt. Az E.ON a terveknek megfelelően áramtalanította a vezetéket, a konszern azonban a jelek szerint nem számolt a hirtelen jött lehűlés okozta megnövekedett lakossági fogyasztással.

„Önmagában a vezeték lekapcsolása még nem okozott volna ilyen méretű kiesést, más körülmények is közrejátszottak a balesetben” – nyilatkozta Christian Schneller, az E.ON szóvivője. A távvezeték kiesése áramkimaradásokat okozott Papenburg közelében, amelyet a szolgáltatók máshonnan kíséreltek meg pótolni, ám a meghibásodás láncreakció-szerűen terjedt tovább, keresztül a Ruhr-vidéken, Belgiumon Lotharingián, néhány perc múlva sötétbe borult Párizs, negyed tizenegyre az áramkimaradás elért Spanyolországig és Olaszország északi részéig is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!