2006.11.02. 08:00
Nacsa és a pszichopata tanár
A Banánhéj című műsor megszűnt, a Csaó Darwin! úgyszintén, ám Nacsa Olivér szerint ennek semmi köze állítólagos összeveszéséhez szerzőtársával, Bagi Ivánnal. Igaz, azt elismerte, voltak összezördüléseik.
– Egy időben sokat cikkeztek a Bagi-Nacsa duó válásáról. Ezért szűnt meg a Banánhéj?
– Erről szó sincs. Abban a műsorban ennyi volt. Három év alatt csináltunk ötven epizódot, rengeteg karaktert elhasználtunk, így a végén már nem volt mit feldolgozni. Eközben a konkurencián olyan műsorok mentek velünk egy időpontban, mint a Való Világ, a Barátok közt vagy a Győzike. Mindezt figyelembe véve nem gondolom, hogy magyarázkodnunk kellene.
– Az összeveszés azonban igaz, nem?
– Nézze, mindenkinek vannak mélypontok az életében. Tizenegy éve dolgozunk együtt Ivánnal, ennyi idő alatt természetesen előfordultak köztünk nézetkülönbségek. Mi azonban mindig túltettük magunkat ezen, igazából csak a bulvársajtó túlozta el a vitáink jelentőségét. Most is jóban vagyunk, együtt dolgozunk.
– A TV2 legújabb kabaréműsora már nem önökre épül. Nem bántó, hogy hátrébb kerültek a stáblistán?
– Nem. Az elmúlt három évben rengeteget dolgoztunk, óriási felelősség nehezedett ránk. Kellenek az olyen időszakok, amikor kisebb a teher, kényelmesebb a tempó. Ettől függetlenül persze vannak önálló televíziós terveink, de nem vagyunk türelmetlenek.
– A Rádiókabaré humorfesztiválján sok tehetség tűnt fel. Nem tartanak a konkurenciától?
– Az a népszerűség, amit az utóbbi három év televíziós szereplése adott, elég nagy előnyt jelent számunkra. Ám valójában ez nem is szempont, hiszen valószínűleg jól megférünk majd egymás mellett. Ez nem egy kiszorítós pálya. Örülünk az utánpótlásnak, mert inspirálóan hat ránk.
– Most min dolgozik?
– Délutánonként rádióműsort vezetek, a Mikroszkóp Színpadon fut az önálló estünk és nemsokára a mozikba kerül egy dán animációs film, amelyben egy fiatal srácot szinkronizálok. Terhelt Terkel lesz a címe és Ganxta Zoli, valamint Harsányi Levente is hallható benne. Olyan srácokról szól, akiknek pszichopata lesz a tanáruk. Vicces, szókimondó történet, Európában állítólag nagy siker.