2006.11.18. 06:37
Megatáncház és megaálom
Szombat este ismét színre lépnek a megatáncosok. A tíz legjobb napestig gyakorol, és élvezi a számára kibérelt luxuslakást.
„Mélyponton voltam, azért is jelentkeztem, hogy kievickéljek a nehézségekből – mondja a szabadúszóként dolgozó táncosnő. – Remélem, profitálhatok a versenyből, az itt szerzett kapcsolatokból.” Majd megsúgja, hogy szerinte két fiú között dől majd el az első hely. A megatáncosok nem kergetnek hiú ábrándokat, tisztában vannak képességeikkel, s tudják, nem akkora sztárok, amilyenek a tízes döntő idején a megasztárok voltak. Mintha kisebb is lenne körülöttük a felhajtás, és a megasztárosokkal szemben ők még fel sem lépnek hetente egyszer egy belvárosi szórakozóhelyen, amiért az énekesek némi honoráriumot is bezsebelhettek.
Legfeljebb az okozott a héten izgalmat, hogy címlapokra kerültek az egyik döntős, Karsai Zita bájai. „Nem bánom a vetkőzést, bár nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz nekem – mondja Karsai Zita. – A Megatánc szerintem nem arról szól, ki lesz az ország legjobb táncosa. Ilyen nincs is, nem lehet például összevetni fiú és lány táncost. Mintha a Mátrixban lennék, ez ugyanis nem a való élet.” Őt nem izgatja, nyer-e vagy sem, ha veszít, volt két gondtalan, kellemes hónapja az életében.
Baranya Dávid, ha nem jutott volna be a döntőbe, most Franciaországban turnézna a Budapest Balettel. Mégsem sajnálja, hiszen itt is sokat tanul, bár, mint mondja, zavaró, hogy többen porcleválástól szenvednek. „Szakmailag sem lesz haszontalan, hogy részt veszek a Megatáncban – mondja. – Kicsit zavar azonban, hogy körülöttünk nincs akkor őrület, mint amilyen a megasztáros énekeseket körülvette, mert jó lenne, ha még többen megismernének bennünket.” A csatornánál úgy döntöttek, jövő héttől péntekre teszik át a műsor sugárzásának időpontját.