Hírek

2006.11.24. 16:18

Járai: mi is találgatjuk a forinterősödés okát

Az euró bevezetéséhez szükséges konvergencia program rossz irányba visz, mert a gazdasági növekedés lassulásához, a versenyképesség romlásához vezet. Mindezt Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelentette ki csütörtök késő este a Deák Ferenc Közéleti Klub budapesti rendezvényén.

Szakács Árpád

A jegybank elnöke szerint a programon a kormány úgy tudna javítani, ha kidobja az egészet és készít egy újat. Arra a kérdésre, minek köszönhető az elmúlt hónapokban a forint jelentős erősödése, úgy fogalmazott: „higgyék el, mi is csak találgatjuk”. Az biztos, hogy nincs mögötte gazdasági teljesítmény. Valószínű, hogy a magas kamatok miatt egyes térségekből a megtakarításokat nálunk helyezték el. Mindez ugyanakkor nem javít a gazdaság megítélésén, minden tekintetben utolsókká váltunk Európában – tette hozzá.

Azt is elmondta: nagy gond, hogy a költségvetésből nagyon keveset fordítanak gazdaságfejlesztő beruházásokra. Jelenleg ott tartunk, hogy a MOL nagyobb értékben ruház be, mint a magyar állam. Járai a gazdasági válságból való kiútról úgy fogalmazott: alacsonyabb adókra, kisebb bürokráciára és átláthatóbb közéletre van szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!