Hírek

2006.11.15. 15:31

Eljárás indul a rabokat egymással pofoztató fegyőrök ellen

BAMA

Négy kecskeméti fegyőr ellen indult nyomozás hivatalos eljárásban  elkövetett bántalmazás miatt, mert arra kényszerítettek  letartóztatottakat, hogy egymást pofozzák meg a börtön folyosóján – közölte tegnap Lele András, a Szegedi Katonai Ügyészség helyettes vezetője. Mint mondta, még októberben öt fiatal került rablás gyanúja miatt letartóztatottként a kecskeméti börtönbe. A befogadási eljárás során az őrök a folyóson egymással szembeállították az őrizeteseket, majd arra kényszeríttették őket, hogy pofozzák meg társukat. Ha nem volt elég nagy a pofon, az őr megmutatta, hogy szerinte mekkorát kellett volna adni.

Az eset híre eljutott a börtönparancsnokhoz, aki a belső vizsgálatot követően feljelentést tett a Szegedi Katonai  Ügyészségnél. Az ügyben érintett négy fegyőr ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indult eljárás. A gyanúsítás tényét közölték a börtönőrökkel, ők azonban éltek a vallomástétel megtagadásának jogával.

Az eset kapcsán elképzelhető, hogy a börtön más alkalmazottai ellen – akik intézkedhettek volna, ám nem tették ezt meg – szintén eljárás indul. Az ügyészség jelenleg tanúkat kutat fel, és dolgozik a tényállás pontos megállapításán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!