Hírek

2006.10.18. 10:57

Lesz-e Schumacher-csoda Brazíliában

A világ egyik legnépesebb és legveszélyesebb metropolisza ad otthont az idei utolsó Forma-1-es futamnak, a Brazil Nagydíjnak: voltak évek, amikor kirabolták a Jaguar- és Minardi-garázsokat, eltérítették a Williams kisbuszát…

BAMA

A pályát 1973 óta használják, az első futamot az akkori helyi hős, Emerson Fittipaldi nyerte, amikor a kis Rubens Barrichello még csak 1 éves volt. Ám a pálya közelében lakó nagymamája kertjében már 1981-ben találkozhatott az autóversenyzés veszélyeivel, amikor René Arnoux (Renault) bődületes karambolja után az egyik kerék a nagyinál landolt, a kerítésen belül! Ma Barrichello nem tartozik az esélyesek közé, annál inkább Felipe Massa, aki felettébb harciasan bejelentette: nyerni szeretne hazájában. Ez már csak azért is érdekes, mert ha Massa nyer, akkor egészen bizonyosan nem lesz bajnok Schumacher. Persze, ez a verzió mindennek ellenére elképzelhető, mert ha Alonso az első nyolc között fut, akkor a Ferrari azt is megengedheti, hogy Massa nyerjen, az egyéni bajnoki cím szempontjából úgyis mindegy. Holott a Ferrari alaposan felkészült a tengeren túli megmérettetésre, a múlt heti teszten, Jerezben Schumi csak úgy szórta a körrekordokat, ami egyrészt a vörös gép pompás formáját mutatta, és a hétszeres bajnok se úgy festett, mint aki tényleg teljesen leírta önmaga esélyeit.

Azt a Renaultnál is tudják, hogy még mindig nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Talán árulkodó, hogy nem Alonso, hanem Fisichella veri a mellét, hogy nyerni akar. Igaz, ezt tőle szinte minden verseny előtt halljuk, de kék-sárgáknak és Alonsónak bőven jó lenne, ha Fisico győzne . a részükről azzal járna minden ki a legjobban. De a Renaultnak szinte mindegy ki nyer, ha az illető nem Schumacher. Így reménykedhet Kimi Räikkönen is, aki szintén győzelemmel búcsúzna a McLarentől, mert ha nem így történik, az illusztris angol gárda 1996 után először marad nyeretlen egy teljes szezonon át. Kimi egyébként mély csalódással beszélt az eltelt évről, és a maga részéről csak remélheti, hogy jobb sorsa lesz a Ferrarinál jövőre.

Az más kérdés, hogy Alonso, aki meg az ő helyére érkezik, mennyire aggódik amiatt, hogy a győztes Renaultból az erősen közepes McLarenbe kell átülnie. Az utolsó verseny fontos még a BMW-nek és a Toyotának is, akik a konstruktőri versenyben egy pont különbséggel állnak, és már pedig az Ecclestone-hoz befolyó pénzek elosztása miatt nem mindegy, ki hol végez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!