Hírek

2006.06.08. 12:49

Továbbra sem lesz MDF-es alelnök

Fenntartotta azon korábbi álláspontját az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP frakciója a házbizottság csütörtöki rendkívüli ülésén, hogy a parlament egy MSZP-s, egy fideszes és egy KDNP-s alelnököt válasszon a nap folyamán.

BAMA

Az MDF frakcióvezetője által kezdeményezett ülés után Szili Katalin házelnök újságíróknak elmondta: Herényi Károly azt indítványozta, hogy négy jelölt közül válassza meg a Ház további három alelnökét, s negyedik jelöltnek Dávid Ibolyát, az MDF elnökét javasolta. Hozzátette: erre még nem volt példa, és csak akkor lett volna rá lehetőség, ha több frakció támogatja a kezdeményezést.

Az Országgyűlés csütörtökön a déli órákban három alelnököt választ, miután szerdán az MDF kivételével a frakciók megállapodtak abban, hogy Mandur Lászlót (MSZP), Lezsák Sándort (Fidesz) és Harrach Pétert (KDNP) jelölik a posztra. Megválasztásuk után öt alelnöke lesz a parlamentnek, hiszen a május 16-i alakuló ülésén az Országgyűlés Szili Katalin házelnök mellett Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ) már megválasztotta a posztra.

Az MDF ugyanakkor házszabály- és alkotmányellenesnek nevezte a három további alelnök jelöléséről szóló döntést, és jelezte: nem vesz részt a szavazáson és az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt, hogy a négy másik frakció megállapodása értelmében nem jelölhet parlamenti alelnököt.

Szili Katalin elmondta: a házbizottság ülésén megállapították, az MDF joga, hogy az alkotmányügyi bizottsághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz forduljon, ha szabályokba ütközőnek tartja a négy frakció közötti megállapodást. Hozzátette: az elmúlt 16 évben volt olyan frakciója a Háznak, amely nem adott alelnököt, arra azonban még nem volt példa, hogy a frakciók nem tudtak megegyezni a kérdésben.

Herényi Károly a rendkívüli ülés után közölte, hogy a házszabály értelmezése ügyében az alkotmányügyi bizottsághoz fordulnak. Mint mondta, a három alelnök megválasztásáról szóló határozati javaslat sérti a házszabályt, mivel az MDF képviselőcsoportját megfosztották a jelölés jogától. A házszabály értelmezésük szerint az összes frakció számára teszi lehetővé a jelölés jogát.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik