2006.06.09. 15:22
Milliárdos kár a madárkór miatt
A székelyudvarhelyi madárinfluenza súlyosan érinti a magyarlakta város gazdaságát
Közel egymilliárd régi lejes (7,6 millió forintos) kára van eddig Székelyudvarhelynek a madárinfluenza-hisztéria miatt – nyilatkozta érdeklődésünkre Komoróczy Zsolt, az erdélyi város önkormányzatának szóvivője. Komoróczy hangsúlyozta, hogy a kór jelenléte a városban még nem bizonyított, ennek ellenére a Szent János utca továbbra is le van zárva a gyalogosforgalom számára, a gépjárműveket pedig meghatározott időpontokban, fertőtlenítést követően engedik be- illetve kihajtani. Udvarhelyen a napokban várják a bukaresti laboratóriumi eredményeket, amely megállapítja, a H5-ös törzshöz tartozó vírus pusztította-e el az egyik Szent János utcai gazdaság 22 csirkéjét.