2006.06.21. 18:49
Elbukik a régiós reform?
Az SZDSZ bizonyos módosításokkal támogatja, a Fidesz szerint pedig kevés időt biztosítottak a regionális önkormányzati rendszert megteremtő alkotmánymódosítás megvitatására. A KDNP és az MDF a megyerendszer megtartása mellett érvelt.
Hiába a kormányzati szándék: úgy tűnik, a rövidre szabott tárgyalási szakaszban megfeneklik a régiós reform. Az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője szerdán a kabinet elképzeléseit részletezte a Parlamentben, az ellenzék azonban világossá tette, az elképzeléscsomagot jelenlegi formájában nem támogatja. „Az önkormányzati rendszer reformját célzó javaslat alkotmányi szintre emeli a régiót, és ezzel megalapozza a középszintű közigazgatás átfogó reformját” – mondta Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter az alkotmányt módosító kétharmados, így az ellenzék támogatását is igénylő törvényjavaslat általános vitájában szerdán a parlamentben. A törvényjavaslat az önkormányzati rendszer reformjára irányul, miközben megőrzi a jelenlegi szabályozás alapvető vonásait – jelentette ki a miniszter. Hozzátette: az előterjesztés előírja a regionális önkormányzatok létrehozását és a megyei önkormányzatok egyidejű megszüntetését. „A javaslat – a minden települést megillető önkormányzás fenntartása mellett – lehetővé teszi a kötelező önkormányzati társulás előírását” – mondta Petrétei József. A 2006-ban megválasztott megyei önkormányzati képviselők mandátuma a 2009. évi európai parlamenti választás napjáig tartana, és azzal egy időben kerülne sor, első alkalommal, a regionális közgyűlések megválasztására.
A fideszes Kovács Zoltán felháborítónak nevezte, hogy az önkormányzati rendszert alapjaiban érintő módosítás tárgyalására összesen hat napot hagynak az Országgyűlésnek. Az ellenzéki politikus a régiók megalkotásával kapcsolatban azt mondta: a Fidesz szerint a sürgető átalakításra vonatkozó indokok nem állják meg a helyüket, az ezeréves megyerendszert nem lehet néhány nap alatt megszüntetni. A Fidesz javaslata az, hogy kettő plusz négy évre válasszák meg a helyi önkormányzatokat, így 2008-ban lennének választások – tette hozzá.
Fodor Gábor közölte: az SZDSZ bizonyos megszorításokkal támogatja az alkotmánymódosítást. Mint mondta, az igent frakciója a régiók létrehozásához adja, azt azonban nem tartja helyesnek, hogy 2012-ig válasszák meg a helyi önkormányzatokat.
„Az ezer esztendős megyerendszer a KDNP számára önmagában is nagy fontosságú, alapvető érték” – mondta Salamon László, kereszténydemokrata képviselő. Dávid Ibolya, az MDF vezérszónokaként azt közölte: pártja 16 éve a közel ezeréves megyerendszer mellett állt, és áll ma is. Mint hangsúlyozta: számos olyan megoldás fogadható el, amely sokkal biztosabb megoldást jelentene, mint amit a kormány javasol: „amputálni 2009-től végérvényesen a megyét”. Kiemelte azonban: az MDF támogatni tudja, hogy az önkormányzati és az országgyűlési képviselő választások időpontja váljon szét.
„A hegyek vajúdtak és egeret sem tudtak szülni”
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény módosításával már az őszi választások után jelentősen csökken a megyei és a fővárosi közgyűlés létszáma – legalábbis a kormány szándékai szerint. Az MSZP támogatta a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvénymódosítást, míg a Fidesz fenntartásait fogalmazta meg és csak a létszámcsökkentést támogatta. A fideszes Bóka István szerint miközben a kormány jelentős létszámcsökkentésről beszélt, a törvényjavaslat csupán 183 fővel csökkentené a 27 ezres önkormányzati képviselő létszámot.Rubovszky György, a KDNP vezérszónoka azt mondta: pártja egyetért azzal, hogy a megyei és a fővárosi közgyűlés létszáma csökkenjen, de megtartaná a kétlistás,a 10 ezer fő alatti és feletti lélekszámú településeket megkülönböztető rendszert. Az MDF vezérszónokaként Hock Zoltán úgy jellemezte a törvényjavaslatot: „a hegyek vajúdtak és egeret sem tudtak szülni”.
Rubovszky György, a KDNP vezérszónoka azt mondta: pártja egyetért azzal, hogy a megyei és a fővárosi közgyűlés létszáma csökkenjen, de megtartaná a kétlistás,a 10 ezer fő alatti és feletti lélekszámú településeket megkülönböztető rendszert. Az MDF vezérszónokaként Hock Zoltán úgy jellemezte a törvényjavaslatot: „a hegyek vajúdtak és egeret sem tudtak szülni”. -->