Hírek

2006.03.25. 00:00

Orbánt fogadta Kaczynski

Sólyom László államfővel és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel tárgyalt Lech Kaczynski lengyel államfő Budapesten. Gyurcsány Ferenc kormányfővel elmaradt a találkozó.

Tibay Gábor

A lengyel államfőt Sólyom László köztársasági elnök katonai tiszteletadással fogadta a Sándor-palotánál. Lech Kaczynskit azonban nem csak Sólyom László várta: az Amnesty International szervezett ellene tüntetést, amelyet a rendőrség nem engedélyezett az államfői rezidencia közelében. A tüntetők Lech Kaczynski korábbi – a szexuális kisebbségek ellen irányuló – kijelentése miatt tiltakoztak.
Az államfői tárgyalás után Sólyom László a visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta, jelezte továbbá, a megbeszélésen a hazai választásokról és az EU-bővítéssel kapcsolatos magyar álláspontról is szó esett. A két elnök jelenlétében a delegációk aláírtak egy lengyel–magyar titokvédelmi egyezményt, amely a minősített információk közös védelméről szól. Lech Kaczynski Sólyom Lászlóval tegnap este Győrött az első köztéri Lengyel–Magyar Barátság Emlékművet avatta fel.
A lengyel államfő tegnap Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is fogadta. Megbeszélésük után Orbán azt mondta: a Fidesz nagyra becsüli a lengyelek közép-európai rendszerváltásért tett erőfeszítéseit, a Szolidaritás mozgalmát. Hangsúlyozta: készülnek a szoros lengyel–magyar stratégiai együttműködésre. Erős magyar–
lengyel kapcsolatokban és erős Közép-Európában vagyunk érdekeltek – hangoztatta.
A lengyel államfő sem Gyurcsány Ferenccel, sem más magas rangú kormányoldali politikussal nem találkozott. Hogy a lengyel diplomácia szeretett volna kormányfői találkozót szervezni, jelzik Tomas Brzenzinski szavai. Az elnök sajtóhivatalának munkatársa lapunknak azt mondta, Lech Kaczynski és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozója a „körülmények miatt” hiúsult meg, mivel a magyar kormányfő Kaczynski látogatása idején éppen a brüsszeli EU-csúcson vett részt.
Gyurcsány Ferenc hivatalos menetrendje szerint péntek este negyed hétkor Calin-Popescu Tariceanu román miniszterelnököt fogadta az Országházban, és más programja is volt estére. Daróczi Dávid helyettes kormányszóvivő lapunkat úgy tájékoztatta, a kormányfő péntek délután hat óra tájban érkezik haza. Kérdésünkre, hogy vajon „technikai akadályai” voltak-e Gyurcsány Ferenc és Lech Kaczynski találkozójának – különös tekintettel a miniszterelnök itthoni programjaira –, Daróczi Dávid azt válaszolta: „Ilyet én nem mondtam.” Azon felvetésünkre, hogy a  kormányfő az ellenzéki sajtó szerint szándékosan tért ki a lengyel elnök elől, a  szóvivő így válaszolt: „Ha a sajtó ezt írja, írja ezt”.
Görög Ibolya protokollszakértő elmondta: a vendégeket szintjükön kell fogadni – tehát az államfőt az államfőnek, kormányfőt a kormányfőnek. Ezért  nem könyvelhető el hibaként Kaczynski fogadtatása. Az ilyen látogatásoknak négy kötelező elemük van: az ünnepélyes fogadtatás, a tárgyalás, egy közös étkezés és a közös sajtójelenlét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!