2006.03.28. 13:16
Megszületett Írisz, a tavaszi tevecsikó
Írisz a neve a budapesti állatkertben múlt héten született tevecsikónak. Az apróság tősgyökeres budapesti: anyja, Ingrid és apja, Juszuf szintén a magyar fővárosban látta meg a napvilágot.
Első névnapján egynapos volt Írisz, a budapesti állatkert legifjabb tevecsikója. A jeles ünnep ugyanis múlt szombatra esett, az anyaállat pedig előtte pénteken adott életet kicsinyének. A kanca neve Ingrid, és a hagyományokhoz híven az utód és a szülő nevének azonos betűvel kell kezdődnie.
[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Írisz, a tősgyökeres budapesti tevecsikó - fotó: Bagosi Zoltán
[/caption]
A közönség most külön kifutóban találkozhat Írisszel. A kétpupú apróság tősgyökeres budapesti, hiszen szülei szintén a magyar fővárosban látták meg a napvilágot. Ingrid 1999 márciusában, Juszuf 1994 márciusában született. Ráadásul az egyik nagymama, Johanna is budapesti volt, sőt, ugyancsak márciusi. A dédanyák egyike valóságis filmsztárrá nőtte ki magát, amikor szerepelt 1976-ban szerepet kapott az Egri csillagok című, Gárdonyi-regényből készült filmben. A tényekből látható: a márciusi ellés gyakori a tevéknél. A tavasz egyébként is a szaporodás évszaka.
A sivatag hajóiként emlegetett állatok több mint egy évig, négyszáznegyven napig vemhesek. Csikóik harmincöt-negyven kilogrammos testtömeggel jönnek a világra. Féléves korukra már meghaladják a száz kilót. És noha már négy-öt hónaposan megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal, akár kilenc hónapig is vesznek magukhoz anyatejet. Kifejlett méretüket ötéves korukra érik el.
A kis Írisz most anyjával együtt tölti idejét az elkülönített kifutóban. Fejlődésétől függően néhány nap, esetleg egy-két hét múlva engedik át a nagyobbik kifutóba. Itt már apjával és egy másik nősténnyel is együtt lehet.
Teve van egypúpú, kétpupú...
A tevecsikók púp nélkül jönnek a világra. A természet rendezte így, máskülönben az ellés nagyon nehéz lenne. A púpok helyén lévő most még üres bőrtasakok később telnek meg zsírszövettel. A púp e különleges állatok nagy víz- és élelelemraktározó helye.