Hírek

2006.03.20. 18:00

Lukasenko harmadszor is elnök, az ellenzék új választásokat akar

Hiába tartja a Nyugat a fehérorosz elnököt Európa utolsó diktátorának, Belaruszban óriási többséggel, harmadik alkalommal is a jelenlegi elnököt, Alekszandr Lukasenkót választották államfővé. A választások hivatalos végeredménye szerint a szavazók több mint 82 százaléka adta rá a voksát. Az elnök beiktatásának két hónapon belül kell megtörténnie.

Csák E.

Alekszandr Milinkevicset, az egyesült demokratikus erők jelöltjét a választók 6 százaléka támogatta. Az ellenzék vezetői nem ismerik el az eredményt, és új választások kiírását követelik. Minszk főterén vasárnap több tízezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzanak az állítólagos választási csalások miatt. A tüntetés a késő éjszakai órákig tartott. Az ellenzék a demonstráció harciasabb formáját helyezte kilátásba.


A külföldi, főleg orosz választási megfigyelők jelentései nem említenek komolyabb szabálytalanságokat. Politikai elemzők szerint várható volt a győzelem, mert a nyugdíjasok, a katonák, a parasztok és az állami hivatalnokok minden körülmények között Lukasenko pártjára állnak. Ellenfelét főleg csak a diákok és a kisvállalkozók támogatták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!