Hírek

2006.03.29. 19:19

Gyurcsány: biztonságban van az ország

A miniszterelnök szerint a robbantásos merényletek nem csak a hét végi választási nagygyűléseket, hanem a kampányidőszak eseményeit is fenyegetik, de a kormányfő arra biztat mindenkit, hogy éljen állampolgári jogaival.

Dreissiger Ágnes

„Magyarország biztonságban van, és mindenkit arra buzdított: éljen állampolgári jogaival – jelentette ki szerdán Gyurcsány Ferenc. – Nyugodt gyülekezésre, véleménynyilvánításra, a szabadság gyakorlására bátorítok mindenkit, nem látom indokát annak, hogy bármilyen módon is lebeszéljük Magyarország egyetlen polgárát, hogy a jogaival éljen” – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő kedden jelentette be, hogy külföldi bűnözői csoportok a politikai helyzet destabilizálásának szándékával robbantásokat akarnak elkövetni a választási gyűléseken. A hazai titkosszolgálat múlt szerdán értesült erről, és az információ valódiságának ellenőrzése után pénteken tájékoztatta őt. Gyurcsány az ügyről hétfőn kapott végleges jelentést, amely egy jól ismert szervezett bűnözői csoport három, név szerint is azonosítható tagját nevezte meg a merényletek lehetséges végrehajtójaként. Mivel a kedden nyilvánosságra hozott bombafenyegetés nem nevez meg konkrét politikai eseményeket, ezért a rendőrség felajánlotta a pártoknak a székházak és a pártelnökök lakásainak védelmét – jelentette be az országos rendőrfőkapitány szerdán, miután jelentést tett a miniszterelnöknek. A budapesti sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangsúlyozta, a robbantásos fenyegetések nem csak a hét végi választási nagygyűlésekre, hanem a kampányidőszak eseményeire vonatkoznak, ugyanakkor kijelentette, Magyarország biztonságban van, a rendőrség képes a nyugalom garantálására. Ezt erősítette meg a belügyminiszter is. Lamperth Mónika elmondta: mivel a fenyegetés határontúli bűnözői csoportokat említ, ezért naponta más-más határszakaszokon szigorítják az ellenőrzéseket, más szakaszokon pedig az úgynevezett mélységi ellenőrzések lesznek gyakoriabbak, vagyis nem közvetlenül a határokon, hanem azok közelében.

Bene László országos rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva közölte, a feltételezett robbantásokkal összefüggésbe hozható három személyről többek között azt tudják, hogy magyarországi kapcsolatokkal is rendelkeznek. A rendőrfőkapitány szerdán írásban fordult az országos listát állító politikai pártok elnökeihez, amelyben felajánlotta nekik, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi lakásukat és a pártok székházait. Azt is elmondta, hogy a rendezvények helyszíneit előzetesen átvizsgálják, s mindenről egyeztetnek a nagygyűlések biztosítását végző cégekkel.

„A hétvégi pártgyűléseket a Budapesti Rendőrfőkapitányság, (BRFK) a Rendészeti Biztonsági Szolgálat, és a Köztársasági Őrezred együttműködve, közösen biztosítja – mondta lapunknak Garamvölgyi László, a BRFK szóvivője. – Mindenekelőtt azonban egyeztetünk a gyűléseket szervező pártokkal. A biztosításban részt vevő rendőrök pontos száma még nem ismert, de kellőképpen biztosítjuk majd a helyszíneket” – hangsúlyozta a szóvivő. Garamvölgyi kiemelte, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem kértek vidékről külön rendőri erőket, ugyanakkor Pest megye összes rendőre készültségben lesz, hogy ha szükséges segítséget nyújthassanak fővárosi kollégáiknak.

Kordonokkal civil ruhás rendőrökkel is védik majd a rendezvények résztvevőit, Garamvölgyi nem zárta ki a lehetőségét a mesterlövészek és a helikopteres légi járőrök bevetésének sem. Ezeket a rendőri intézkedéseket még egyeztetik a gyűlések szervezőivel. „Természetesen motozás is lesz – ha szükséges” – tette hozzá a szóvivő.

Szlovákiában ugyanakkor kételkednek a terrorfenyegetés komolyságában. Ivo Samson, a Szlovák Külpolitikai Társaság elemzője a pozsonyi Új Szó napilapban megkérdőjelezte az ügy hitelességét, bár elismerte, az hogy a magyar fél megerősítette az értesüléseket, nagyban növeli ezek értéket. Ugyanakkor kijelentette, hogy az indíték gyenge pontja a felvetésnek. „Miért terveznének bombatámadást a dunaszerdahelyi alvilág Horvátországban tevékenykedő tagjai Magyarországon?” – tette fel a kérdést a szakértő.

Hasonlóan reagált a szlovákiai napilapnak a korábbi dunaszerdahelyi rendőrfőkapitány. Jaroslav Spisiak is kételkedik az információ hitelességében. „Nincs ezzel kapcsolatos értesülésem, de még ha lenne is, akkor sem engedném, hogy a média tudjon róla az akció előtt” – jelentette ki a járási rendőrfőkapitány.

Sólyom szerint nem valós veszély a bombafenyegetés

A Helsinkiben tartózkodó Sólyom László köztársasági elnök nem tartja valós veszélynek a bombafenyegetést. Az államfő „zavaró körülménynek” nevezi ugyan a hét végi kampányrendezvényekkel kapcsolatos bombafenyegetést, de úgy gondolja, hogy az emberek nem hagyják megfélemlíteni magukat, s az illetékesek biztosítani fogják a rendet. A finnországi sajtóértekezletén újságírói kérdésére válaszolva az államfő ugyanakkor azt is mondta, hogy tudomása szerint nem politikai természetű, hanem alvilági fenyegetésről van szó, amelynek valódi jelentőségét ő maga nehezen tudja felbecsülni a távolból.

Vélemények

Barucza Tamás, főiskolai hallgató:

— Az a véleményem, hogy rémhírkeltés az egész. A fenyegetőzések egyértelmű célja, hogy minél kevesebben legyenek a meghirdetett politikai nagygyűléseken. Ettől függetlenül nem érzem magam és másokat veszélyben, ha tehetném, biztosan elmennék a pártok rendezvényeire.

Major János, tanuló:

Nem igazán tudom komolyan venni a bombafenyegetést, annyi mindent hall az ember, ráadásul kampány van. Nem lettem sem óvatosabb, sem körültekintőbb. Nem félek, ha itthon lennék a hétvégén elmennék az egyik nagygyűlésre.

Galacánosz Hrisztosz, eladó:

Nem tudom eldönteni, hogy a fenyegetésnek valós veszélye van-e, vagy csak a szokásos kampány miatti hisztériakeltés van mögötte. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni, nem terveztem nagygyűlésre menni, de emiatt lehet, hogy meggondolnám magam.

Králl Mátyásné, üzletvezető:

Szerintem nagyon komolyan kell venni a miniszterelnök bejelentését. Bombákat mindig olyan helyen robbantanak, ahol sok ember van, és bár nem akartam pártrendezvényekre menni, ha ezt terveztem volna, most biztos meggondolnám magam.

— Az a véleményem, hogy rémhírkeltés az egész. A fenyegetőzések egyértelmű célja, hogy minél kevesebben legyenek a meghirdetett politikai nagygyűléseken. Ettől függetlenül nem érzem magam és másokat veszélyben, ha tehetném, biztosan elmennék a pártok rendezvényeire.

Major János, tanuló:

Nem igazán tudom komolyan venni a bombafenyegetést, annyi mindent hall az ember, ráadásul kampány van. Nem lettem sem óvatosabb, sem körültekintőbb. Nem félek, ha itthon lennék a hétvégén elmennék az egyik nagygyűlésre.

Galacánosz Hrisztosz, eladó:

Nem tudom eldönteni, hogy a fenyegetésnek valós veszélye van-e, vagy csak a szokásos kampány miatti hisztériakeltés van mögötte. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni, nem terveztem nagygyűlésre menni, de emiatt lehet, hogy meggondolnám magam.

Králl Mátyásné, üzletvezető:

Szerintem nagyon komolyan kell venni a miniszterelnök bejelentését. Bombákat mindig olyan helyen robbantanak, ahol sok ember van, és bár nem akartam pártrendezvényekre menni, ha ezt terveztem volna, most biztos meggondolnám magam. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!