2006.03.30. 00:00
Az év második felétől már csökkenhet az áfa
Legkorábban július 1-jétől csökkenhet 5 százalékosra a magánlakás-felújítás, az otthoni ápolás (másképpen házigondozói szolgálat), illetve a kisebb javítási szolgáltatások áfakulcsa a Világgazdaság kalkulációi szerint. Fontos tudni azt, hogy a magánlakások felújítása esetében csak a munkadíjra vonatkozna a csökkentett adókulcs, a felhasznált alapanyagokra nem. A házigondozói szolgálat kedvezményes körbe való sorolása pedig azokat érintené, akik áfafizetésre kötelezett magánszemélyként vagy magánvállalkozás keretében többek között betegek, fogyatékosok ápolását, otthoni segítését látják el. Ez tehát nem vonatkozik azokra az adózókra, akik állami szociális, egészségügyi szolgáltatásként végzik ugyanezt a tevékenységet, hiszen ez most tárgyi adómentes szolgáltatás.
A kormány a szociális lakásépítésre is 5 százalékos kulcsot kíván bevezetni. Erről csak értesíteni kell Brüsszelt, vagyis elképzelhető, hogy ez júniustól hatályba léphetne. Ehhez előbb a szociális lakásépítés fogalmát kell meghatározni.
Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a hangzatos áfacsökkentés csalóka lehet. A magánlakások felújítása például gyakran feketén történik. Aki számlát kér majd az elvégzett munkáról, annak az eddiginél feltehetően jobban a zsebébe kell nyúlnia.