Hírek

2006.02.22. 00:00

Titkos kártalanítási ügy

A kártalanítási per függvényében újabb eljárást indíthat a Papa néven ismertté vált nyugállományú rendőrtiszt. Sándor István a most beadott keresetben 23 milliót kér a magyar államtól.

Nagy Eszter Dóra

Meghurcolása miatt kártérítési keresetet nyújtott be a magyar állam ellen Sándor István, a Papa néven ismertté vált egykori magas rangú felderítő tiszt. „Ez a per nem a pénzről szól, arra szeretnék rávilágítani, hogy az ügyemben sorozatos törvénysértések történtek” – mondta lapunknak Sándor István. Szerinte emiatt lett titkos 85 évre az az ügy, amelyben először felmentették, majd másodfokon hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélték, végül decemberben a Legfelsőbb Bíróság kimondta ártatlanságát. Sándor Istvánt a 2002 májusában indult büntetőügyben hivatali visszaéléssel, hamis tanúzással és közokirat-hamisítással vádolták meg.

Az egykori nyomozó a napokban beadott keresetében 20 millió forint nem vagyoni és 3 millió forint vagyoni kár megtérítését várja a magyar államtól. Hasonló ügyben ilyen rekordösszeget egyébként még senkinek sem fizettek ki Magyarországon. „Tönkretették a cégemet, a karrieremet, én csak azt szeretném, hogy mindez másokkal ne forduljon elő. Persze tudom, hogy ez csak egy apró lépés” – fogalmazott Papa. Hozzátette: írhatott volna akármilyen összeget is a keresetre, de mint mondta, ő a „földhöz közel maradt”, és ez a pénzösszeg reális.

Hegedűs László, a nyugalmazott rendőrtiszt ügyvédje szerint a kártalanítási per is titkos minősítésű lehet, hiszen az eljárásban be kell kérni azokat büntetőiratokat is, amelyeket korábban 85 évre elzártak a nyilvánosság elől. A jogász lapunknak azt mondta: a per eredményétől függően újabb eljárást indítanak közigazgatási jogkörben okozott kár miatt. Sándor István szerint ugyanis nemcsak az ő letartóztatása, hanem az egész büntetőeljárás jogellenes volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!