2006.02.19. 17:52
Templomokat gyújtottak fel
Legkevesebb tizenhat halálos áldozatot követeltek a Mohamed-karikatúrák miatt kitört tüntetések Nigériában. Szemtanúk arról számoltak be, hogy feldühödött muzulmánok elsősorban Maiduguri városában a helyi keresztény kisebbség tagjaira támadtak, s legkevesebb tizenhat személyt megöltek.
A szélsőségesek által szított megmozdulások immár hetek óta tartanak a muzulmán országokban. Csak az utóbbi két napban 27 halálos áldozata volt a tüntetéseknek és rombolásoknak. A hétvégén 11 templomot gyújtottak fel a dühöngő iszlám hívők. Olaszországban lemondott posztjáról az a miniszter, aki a karikatúra-botrány legutóbbi fejleményeiért okolható. Líbiában törtek ki zavargások amiatt, hogy az idegengyűlölő Északi Ligához tartozó Roberto Calderoni fejlesztési miniszter egy olyan pólóban jelent meg, amelyen az egyik ominózus karikatúra volt. Líbiában, Bengázi városában a feldühödött tömeg megtámadta az olasz konzulátust. A líbiai rendőrség tüzet nyitott és 11 tüntető életét vesztette.
Ugyanakkor az erőszak ellen, a vallások közötti békéért és párbeszédért tüntettek több ezren Koppenhágában. A hatóságok közlése szerint a dán főváros egyik muzulmánok lakta negyedében rendezett megmozdulás békésen, minden atrocitás nélkül zajlott le.