Hírek

2006.01.10. 00:00

Körözött bűnözők toplistája

Kétszáztíz keresett személyből álló bűnözői toplistát állított össze a rendőrség. A legkeresettebb gyanúsítottak közül harminchármat már elfogtak.

Nagy Eszter Dóra

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A legtöbb toplistás gyanúsítottat gazdasági ügyek miatt keresik
[/caption]Két hónapja indított önálló akciót a rendőrség a körözöttek begyűjtésére, ez idő alatt 4641 személyt fogtak el. Az akció alatt minden megyei kapitányságnak, a Nemzeti Nyomozó Irodának és a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak össze kellett állítania egy listát a tíz legkeresettebb gyanúsítottról. A listán szereplő kétszáztíz ember közül eddig harminchármat sikerült elfogni, például a szabolcsi „első helyezett” már rács mögé került. D. Csabát több rendőrkapitányság és bíróság is kereste, összesen 12 elfogatóparancs volt érvényben ellene. A 28 éves fiatalember úgy kezdte bűnözői pályafutását, hogy soproni albérletét négy évvel ezelőtt eladta egy helybelinek.
Egy másik fiatalember, N. Csaba a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság listáján kapott előkelő helyet. Csalás miatt keresték a rendőrök, ellene tizenegy körözés élt. Végül Pest megyei búvóhelyén fogták el.
A bűnözői toplistát két szempont szerint állította össze a rendőrség – tudta meg lapunk Bene László országos rendőrfőkapitánytól. Az egyik az volt, hogy az illető ellen legalább két elfogatóparancs legyen érvényben. A másik pedig, hogy a keresett egyén gyakorlatilag a bűnözésből éljen. Így a listákra számos, gazdasági bűncselekmények – elsősorban csalás – miatt körözött személy került. Az országos rendőrfőkapitány helyzetértékeléséből kiderült: az elmúlt tizenöt évben jelentős változás zajlott le a bűnözésben, kialakult egy réteg, amely kifejezetten bűncselekményekből él. Az e csoportba tartozók sokszor előre megtervezik, hol rejtőzzenek el, kész védekezési taktikájuk van, és gyakran öt-hat hamis okmánnyal is rendelkeznek.
A körözött személyek begyűjtésére indított akció tovább tart. Sőt, az Országos Rendőr-főkapitányságon elkészült egy tervezet is, amely alapján minden egyes kapitányságon létrehoznának egy kifejezetten erre a célra szakosodott részleget. Jelenleg egyébként több mint 39 ezer embert köröznek, döntő többségben elfogatóparanccsal. Alig hatezren vannak, akiket eltűnés miatt szeretnének megtalálni.
A bűncselekmény miatt körözötteknek csak az egyharmada magyar állampolgár. A Magyarországon hatályos elfogatóparancsok többségét külföldön rendelték el, ám a magyar hatóságok segítségét is kérték az érintettek elfogásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!