Hírek

2006.01.17. 08:09

Gyurcsány: a foci is nemzeti ügy

Az ország ügye a legfontosabb az MSZP-nek, jók a kapcsolatok Sólyom Lászlóval és a foci nemzeti ügy - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc szokásos rádiós interjújában.

BAMA

A kormányfő azt mondta, a szocialisták számára az alkotmányban rögzített intervallumon belül, minden időpont elfogadható, amit az államfő javasol. Az ellenzékkel folytatott, családtámogatási rendszer vitájával kapcsolatban úgy vélte, hogy az MSZP javaslata az igazságosabb, mivel minden gyerek egyenlő és azok a szülők kapjanak több pénzt, akik kevesebbet keresnek a többieknél.

A választások időpontjával kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: "Nagyon csodálkoznék, hogyha bárki képes lenne előre jóslásokba bocsátkozni, hogy neki melyik időpont a kedvezőbb. Én ezekben nem hiszek. A Magyar Szocialista Párt számára az alkotmány által rögzített időintervallumon belül, vagyis árpilis elejétől május végéig minden időpont elfogadható, amit a köztársasági elnök, végiggondolva minden feltételt és minden lehetőséget, ki fog tűzni." (MR)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!