2006.01.16. 19:13
Elhunyt Rebeka
Hétfőn késő délután meghalt Rebeka, a közelmúltban két májátültetésen is átesett négyéves kislány – jelentették be a szomorú hírt a SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján. A kislányon két hete végezte el az első élődonoros májátültetést Járay Jenő professzor Magyarországon.
Rebeka édesapja bal májlebenyét kapta meg. A műtét után azonban a gyermek állapota folyamatosan rosszabbodott, ezért új májátültetésre volt szükség. Vasárnap sikerült új májat szerezni Ausztriából, a donor egy 44 éves agyhalott nő volt. Az operáció után a kislányt az intenzív osztályra vitték. A beültetett máj működött, reggel a gyermek állapota stabil volt, keringése jónak látszott és a szívműködése is normális volt. Idegrendszeri tünetei nem változtak a vasárnapi állapothoz képest, a veséje viszont nem működött. A koponya-CT és EEG vizsgálatok után kiderült, hogy a kislány agyi károsodást szenvedett a májelégtelenség miatt. A hétfőn délben fellépő tüdőelégtelenséget már nem bírta legyőzni Rebeka szervezete, tüdeje bevérzett, így a kislány klinikán elhunyt. „Nem tudtuk a kislányt megmenteni” – közölte Járay Jenő professzor.
Hiába volt tavaly rekordszámú szervátültetés, a szervhiány még mindig jelentős Magyarországon, jelenleg is 1100-1200 ember vár transzplantációra. 2005-ben 283 donorjelentést kapott a kórházaktól a Hungarotransplant Kht., s közülük 181 agyhalott embert találtak alkalmasnak arra, hogy szerveiket átadják, összesen 418 betegnek – jelentette ki Mihály Sándor, az Országos Koordinációs Központjának vezetője. Magyarország egyetlen egy nemzetközi szervközponttal sem, külön megállapodással tavaly 3 szervet adtunk külföldre, hozzánk azonban egy sem érkezett. Az idén a négy éves májbeteg Rebeka volt az első, akinél nemzetközi segítséggel tudták elvégezni az átültetést.
„Felülvizsgálják a hazai szervátültetéseket szervező Hungarotransplant Kht. Eurotransplanthoz való csatlakozásának feltételeit” – mondta lapunknak Kapócs Gábor, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A csatlakozás újragondolása nincs összefüggésben az első, magyar élődonoros májátültetéssel – hangsúlyozta az államtitkár.
Három és fél éve vár aláírásra egy kérvény, amely alapján a Hungarotransplant Kht. csatlakozhatna az Eurotransplanthoz. Az európai rendszerhez való csatlakozás után Székely György, a Szervátültetettek Szövetségének elnöke szerint a szervre váró magyar beteg nem szívességből, hanem automatikusan kerülhetne fel a nemzetközi sürgősségi listáira. Székelyék célja, hogy a magyar törvények mondják ki: az átültethető emberi szerv nemzeti kincs. Az egészségügyi vezetésnek jelenleg azt kell mérlegelnie – derült ki Kapócs Gábor államtitkár szavaiból –, hogy az Eurotransplant nem tömörít minden európai országot és a tagdíj több tízezer euróra rúg.
Minden agyhalottat jelentenek a Hungarotransplantnak
A májtranszplantációk száma az utóbbi években folyamatosan nő, Magyarországon ez a legdinamikusabban fejlődő szervbeültetési program. Tavaly 43 beültetést végeztek el, idén 50-60 beültetést is elképzelhető. A kórházak minden agyhalott esetében telefonon jelentik a Hungarotransplant Kht. Országos Koordinációs Központjának, hogy felmerül a szervkivétel lehetősége. A központ egy kétoldalas donorjelentést kér, amely alapján értékeli, mely szervek kivételéről lehet szó, és ez alapján értesíti az illetékes transzplantációs központot. Innentől a központ koordinátora szervezi össze a kivételt és az átültetést. Minden szervkivétel esetén előzetesen tájékozódni kell arról, a halott nem tiltotta-e meg korábban szerveinek felhasználását. Egy több szervet érintő átültetésnél 80-120 ember összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy minden a megfelelő módon történjen.