Hírek

2006.01.13. 00:00

Az ENSZ-szel fenyegeti Európa az iráni vezetést

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé kívánja vinni az iráni atomdúsítás ügyét az Európai Unió. A döntést a francia, a német és a brit külügyminiszter berlini egyeztetésén hozták meg.

Gy. M.

Az egyeztetést azt követően hívták össze, hogy kedden a teheráni vezetés két év után hivatalosan újrakezdte nukleáris programját. A hét elején az iráni vezetés több nukleáris központjáról távolította el a pecsétet – a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelenlévő képviselői szerint azonban a létesítmények olyan rossz állapotban vannak, hogy jó időnek kell eltelnie, mire bármit termelnének a reaktorokban. Ennek ellenére a program újrakezdésének hírére több európai vezető, köztük Jack Straw brit külügyminiszter és német kollégája, Frank-Walter Steinmeier is bírálta Iránt, bár az egyeztetés lehetőségét még akkor sem adták fel. Most azonban már semmilyen eszközt nem zár ki a konzervatív berlini kormány minisztere, közölve: Irán egyoldalú elutasítása miatt patthelyzetbe kerültek az egyeztetések. Meghátrálás lenne kijelenteni, hogy nem fordulunk katonai eszközökhöz – tette hozzá Steinmeier.

Az EU kül- és biztonságpolitikáért felelős főmegbízottja ehhez képest óvatosan fogalmazott. Javier Solana újfent aggodalmának adott hangot. Az iráni atomprogram ügyében jövő héten egyeztetnek több EU-ország, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok képviselői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!