Hírek

2005.12.30. 00:00

Határon túli összefogás Kárpátaljáért

Segélyszállítmányt indítottak útnak Kárpátaljára a határon túli magyarok szervezetei csütörtökön.

F. K.

A szállítmányt erdélyi, felvidéki és vajdasági magyarok gyűjtötték össze. Az akció szervezői szerint az anyaországnak mutatják, hogy nem szorulnak a támogatására, a határon túli magyarok képesek egymáson is segíteni. Ezzel is rá kívánnak világítani arra, hogy milyen hamis vádakkal illették őket az egy évvel ezelőtti népszavazás kampányában kormánypárti politikusok.
„Magyarországnak mindenképpen hasznot hajtana, ha megadná az állampolgárságot a határon túli magyaroknak” – emelte ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a bukaresti Új Szó című lapnak adott interjújában. „Egy ilyen gesztus mindenekelőtt politikai és kulturális hasznot hajtana az anyaországnak, de a gazdasági előnye is kézzelfogható lenne” – mondta a romániai magyar politikus.

Ezek is érdekelhetik