Hírek

2005.11.26. 07:00

Az ünnep mindig eksztázis

Ma van advent első vasárnapja. Szokás szerint meggyújtjuk a koszorúkon az első gyertyát. Írásunkban ismert személyiségek vallanak személyesen arról, mit jelent nekik a hagyomány.

Rados Virág

Az advent latin eredetű szó (adventus), megérkezést jelent. A keresztény hagyományban a Jézus születésére való várakozás, felkészülés, reménykedés időszaka. Négy hét, amely megelőzi a karácsonyt. Az ünnepi készülődésről egy egyházi méltóságot és egy világi írót, egy katolikust és egy protestánst, egy férfit és egy nőt kérdeztünk. Várszegi Asztrikot és Szabó Magdát.

Évről évre megfényesítem a szívemet
Hívő keresztény vagyok, gyökereim és erőim ebből a talajból táplálkoznak – mondja Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. – Már a családomban, kisgyermekként úgy éltem meg adventet, mint a remény, a várakozás, a beteljesülés időszakát. Jócselekedetekkel, önmegtagadással tisztítottuk meg önmagunkat, hogy üresek és nyitottak legyünk befogadni a csodát. Megettük az olyan ételeket is, amelyeket nem szerettünk. Rendet raktunk magunk körül, ne legyen szomorú a Jézuska, ha bekukkant hozzánk. Jártunk a rorátéra, a reggel hat órai misére. Sopronban, ahol felnőttem, segítettünk az időseknek a templomba menet. Botladoztunk a hóban, egymásba karoltunk. Karácsony közeledtével évről évre próbálom megfényesíteni a szívemet. Ha a hit él az emberben, akkor hisz abban, hogy ő maga is megváltozhat, jobb lehet, akár mindent újrakezdhet. Ez hívőkre és nem hívőkre egyaránt érvényes.

A mai magyar társadalom jelentős része egzisztenciális félelemben él. Meglesz-e a mindennapi kenyerem? – kínlódnak sokan. Válaszul én korántsem valamiféle idealista világnézetet hirdetnék, csak annyit mondok: a remény és várakozás mély értelme nem a mindennapi betevőt jelenti. Hanem belső biztonságot, ráhagyatkozást a Teremtőre. Elismerem, nem tudjuk szétválasztani a kettőt. Hiszen csak az az ember tud reménységben élni, akinek megvan a mindennapi kenyere. Belső biztonságunkból hosszabb távra nyerünk erőt, a kenyér elvesztése azonban a „most mi lesz velem?” átmeneti rémületével tölt el.

Mire hagyatkozhatnak, akik nem hisznek a gondviselésben? Csak azzal tudom bátorítani embertestvéreimet: ne adják fel a harcot pillanatnyi elkeseredésükben. Tudunk jót tenni, szeretetet adni külső körülményeinktől függetlenül is. Nagy baj, hogy főként a modern nagyvárosok lakói részvétlenül mennek el egymás mellett. Karácsonyi ajándék? Eredetileg azt jelenti: megajándékozzuk egymást a lelkünkkel. Az adventi vásárlási lázban égve ezzel sokan nincsenek tisztában. A keresztény ünnep nem arról szól, hogy egymást ajándékozzuk meg, hanem hogy készek vagyunk befogadni Isten ajándékát, Jézust. Jézus megszületett, Isten emberré lett, vagyis közel akart kerülni hozzám – ennek mintájára én is közelebb lépek a másikhoz. Tudok ajándékozni, vagyis szeretni. Ez azt jelenti: képes vagyok átadni legmélyebb önmagamat. Ehelyett ma lótunk-futunk, elfáradunk. És fáradtan nem lehet ünnepelni.

Az igazi ünnep mindig eksztázis. A szó értelme: kilépés. A szürkeségből, a megszokottból, a taposómalomból. Megnyílás Isten és a másik ember felé. A karácsony a jelen helyzettől való megszabadulás ünnepe. Szabaddá válok másként cselekedni, mint amit a körülöttem kavargó szokások, divatok, őrületek diktálnak. Jézus maga a szeretet. Hiszem és vallom, hogy az ember elsőrendű feladata boldog, kiteljesedett, kreatív és termékeny személyként élni. Szeretetben, bizalomban és hűségben, amit semmiféle anyagiak nem pótolhatnak.

Napi áhítat volt nálunk, házi istentisztelet

A karácsonyról nekem a gyerekkorom és a szüleim szerelme jut az eszembe – mondja Szabó Magda író. – Elmesélem, miért.

Nálunk kicsi koromtól fogva mindenki készült a karácsonyra. Anyám katolikus, apám református emberként. Amikor megesküdtek, anyám reverzálist adott apámnak, hogy a születendő gyermekek református nevelést kapnak. Így lettem én református. Anyámnak azonban volt egy első házassága, amelyből elvált, és amelyből született egy fia, az én féltestvérem. Nálam tíz évvel idősebb. De ennek később lesz jelentősége.

Anyám okleveles tanítónőként végzett. Egyedül maradva állásra volt szüksége. Azt a tanácsot kapta, keresse fel apámat, aki Debrecen kultúrtanácsnokaként dolgozott. Hozzá tartozott a színház, a zene, a nyomdák, az iskolák – szóval minden, ami kultúra. És megjelent nála az én anyám. Elbűvölte a szépségével, kedvességével, elragadó bájával. Meg is ígérte neki, hogy szerez számára állást. Beszélt az apát-plébánossal, így anyám elhelyezkedhetett egy katolikus elemi fiúiskolában. Százhatvanhárom gyerek tanult egy osztályban. Én is tanítottam, de még a negyven is rengetegnek tűnt. Anyám azonban feltalálta magát. Az az ötlete támadt, hogy kis kártyákon betűket oszt ki a tanulóknak, mindegyiknek egyet. Azok meg csak törték a fejüket, mi lehet ez az egész. Így hát rend volt.

Egyszer a szüleim társaságban találkoztak. Apám hazakísérte anyámat, és amikor elbúcsúztak, kérte, látogassa meg ismét a munkahelyén. Anyám megijedt: valami baj van az állásával? Elment hát a kultúrtanácsnoki hivatalba, és kérdezi apámat: ha a fiúiskolából el kell mennie, tud-e neki új állást ajánlani. Apám erre azt felelte: „Igen. Legyen a feleségem!” Anyám megkérdezte, nem baj-e, hogy volt már egyszer férjnél. Mire apám: „Nem kérném meg, ha nem lennék tisztában a múltjának legapróbb részleteivel.” Aztán az sem baj-e, hogy van már gyereke? – kérdezte anyám. Az sem volt akadály. Mindez a tízes évek vége felé történt. Karácsonytájt tartották meg az esküvőt. Pár hónap múlva anyám már velem volt terhes.

Advent és a karácsony hároméves korom óta nekem mindent jelent. Minden esztendőben megvettük a karácsonyfát, szenteste apám felolvasta alatta a Bibliából Jézus születésének történetét. És énekelte a református dalokat egymaga, hiszen anyám katolikus volt. Advent idején pedig a napi áhítat volt nálunk a szokás. Apám tartotta, felolvasva egy-egy részletet az evangéliumból. Erre a házi istentiszteletre vacsora előtt került sor. Apám adott rá, hogy a református vallásban nevelkedjek, már csak azért is, mert Debrecen köztudottan kálvinista város volt.

Hát így nőttem fel én, a képzett tanítónő és a református püspök fiának lányaként. Amikor konfirmáltam, a következő sorokat kaptam a Bibliából örök emlékül: „Nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.” Ő és csakis Ő dönti el, üdvözölünk-e vagy sem.

Adventi koszorú: varázskör és örökkévalóság

A varázskör gondolata az ősi időkből származik. Az emberek koszorút fontak szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból. Vörös meg aranyszínű szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, az arany a fényé. A koszorút, a kört az örökkévalóság jelképének tekintették. Varázserőt is tulajdonítottak neki. Úgy tartották, minden gonosz szellem elől el lehet vele zárni a házat. A hagyományt 1838-ban újította fel Johann Heinrich protestáns lelkész. Ő alapította Hamburgban az első gyermekotthont, ahol a ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készített. A csillárkoszorúba minden istentiszteleten egy-egy újabb gyertyát tűzött. Később, 1860-ban, Berlin-Tegelben helyettesítették először a fakarikát fonott fenyőkoszorúval. A huszonegy gyertya helyett négyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként.

Jeles napok karácsony előtt

november 30.: András napja. A görögországi Patraszban született András apostol és vértanú „égi születésnapja”. Az apostol névünnepe a szerelmi jóslás ideje volt.

december 4.: Szent Barbara névnapja. Barbara egy kis-ázsiai gazdag kereskedő lányaként keresztény hitre tért. Hitéért megkínozták, saját apja kardja által halt meg.

december 6.: Szent Miklós neve napja. A gazdag Miklós püspök egy legenda szerint éjszaka a várost járta, és alamizsnát osztott a szegényeknek. Emlékére jön ma a Mikulás.

december 13.: Luca napja. Szent Lucia erényes, ókeresztény szicíliai szűz volt a IV. században. Nem ment hozzá pogány kérőjéhez, hanem hitéért vértanúságot szenvedett. Napjához időjárás-, termés-, szerelem- és haláljósló, valamint szépség-, illetve egészségvarázsló szokások fűződnek. Ekkor kezdik el faragni a Luca székét.

december 4.: Szent Barbara névnapja. Barbara egy kis-ázsiai gazdag kereskedő lányaként keresztény hitre tért. Hitéért megkínozták, saját apja kardja által halt meg.

december 6.: Szent Miklós neve napja. A gazdag Miklós püspök egy legenda szerint éjszaka a várost járta, és alamizsnát osztott a szegényeknek. Emlékére jön ma a Mikulás.

december 13.: Luca napja. Szent Lucia erényes, ókeresztény szicíliai szűz volt a IV. században. Nem ment hozzá pogány kérőjéhez, hanem hitéért vértanúságot szenvedett. Napjához időjárás-, termés-, szerelem- és haláljósló, valamint szépség-, illetve egészségvarázsló szokások fűződnek. Ekkor kezdik el faragni a Luca székét. -->

Ezek is érdekelhetik