Hírek

2005.10.15. 00:00

Utazó magyar melankólia

A németországi Essenben jártunk kétnapos munkakiránduláson. A régi iparvárosban, amely Budapesthez hasonlóan az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre pályázik.

Rados Virág

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Budapest minden hibája ellenére vonzó város a turisták körében. Kérdés, ez elegendő-e, hogy elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet.
[/caption]Amióta hazajöttem, idegesít Budapest. Nem mintha nem szeretném a szülővárosomat. Sőt. Rajongok érte. Az ezüstkék szalagként kígyózó Dunáért, karcsú, szép hídjaiért, a budai Várért. A lobogó sörényű asszonyért, aki diadalittasan emeli a szabadság pálmáját a felhők felé.

A Rajna-vidéki Essenben nincs semmi ilyesmi. Nincs Andrássy út, amelynek historizáló villái régi uraságok pompájáról adnak hírt. Nincs Hősök tere történelmi királyokkal, hogy bronzalakjuk a városlakók álmán őrködjön. És nincs Margitsziget sem. Essent, a régi iparvárost megtiporta a történelem. Porig bombázták az utolsó háborúban, alig maradt valami emlék. Talán ezért őrzik olyan féltve múzeumukban a múlt tárgyi kincseit. A faragott hitvesi dupla ágyat, a vesszőből font, gömbölyű babakocsit, a fával fűtött, régi konyhai tűzhelyt. Ajtócskáin festett porcelánból van a betét. A legnagyobb látványosság a híresen gazdag kereskedőcsalád rezidenciája. A Krupp-villa egy őspark közepén. Bőségszimbólum német módra, mesteri faszobrászmunkával kibélelt terekkel. A legkisebb szoba is valóságos bálterem. Súlyos hodályok: amerre csak nézel, minden csupa szöglet.

Kockavárosban jársz akkor is, ha az utcákon sétálsz. Sehol egy díszítés, sehol egy ciráda; semmi, ami a pesti Nagykörút házait oly légiessé teszi. Az összhatás mégsem nyomasztó. Mert van zöld, de rengeteg. A járdák szélén dús bokrok leveleznek, minden águk ép. Itt senki nem tördeli őket. Nem azért, mert akkor lesújt a zord területfelügyelő – egyszerűen nem jut az eszükbe. A járdákon sehol egy repedés, a kisebb-nagyobb kockakövek egyenletesen simulnak egymáshoz. A kockaházak pedig? Hogy lehetne sivár egy épület, amelyet lombos fák ölelnek körbe? A falak simák, sehol egy hámló vakolat. Egy eldobott cigarettacsikket, de még egy eltévedt papírfecnit sem látni. Városi autóbusz kanyarodik be a sarkon, ablaküvegein megcsillan az óvatos német nyári napfény.

Hát így is lehet élni. A Március 15. térre gondolok, amelyről nem egyszer írtam e lap hasábjain. A kapuk alatt gyűlő szemétre, a rozsdás gázcső mögé gyömöszölt, gyűrött műanyag flakonra. A töredezett aszfalra, ahogy botladoznak rajta a panzióból kilépő külföldiek. Itthon valamelyik este a boltból cipekedek hazafelé. A Csanády utcán egyensúlyozok. Újlipótváros a Szent István park közelében, a háború előtt jómódú pesti polgárok lakhelye. Késő szecesszió és Bauhaus. Igyekszem kikerülni az aszfalt hepehupásra tört részeit: az építőmunkások egy hete túrják a járdát és az úttestet. Elhessentem a gondolatot, hogy Essenben egyetlen nap elég lenne ehhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!