Hírek

2005.09.17. 00:00

Párizs előtt az orosz hadak

Két széken ül egyszerre Samir Tarpiscsev, az orosz teniszsport szovjet időkből megmaradt nagy túlélője. Arról álmodozik, hogy a Federation és a Davis Kupában is győzelemre vezeti társulatát.

Árvay Sándor

A hölgyeknél már a finálé vasárnapi zárására tisztázódhat, hogy reálisak voltak-e vágyai, a Davis Kupában viszont a jövő héten még csak az elődöntőket rendezik. Egy biztos: nehéz napok várnak az orosz teniszezőkre. Mindkét együttes idegenben mérkőzik, s mindkét csapat nélkülözi sztárjátékosát. A világelső Sarapova perben-haragban van társaival, vezetőivel, s meghívót sem kapott (korábban felvetődött, hogy választott hazájában, az immár csaknem egy évtizede az otthonát jelentő Egyesült Államokban lesz majd válogatott), a férfiaknál pedig Melbourne Grand Slam-bajnoka, Szafin hiányzik majd (sérülés miatt) a jövő péntektől Splitben Horvátország ellen eldöntős csatát vívó nemzeti csapatból. Tarpiscsev ennek ellenére bizakodó: – Először fordulhat elő a tenisztörténelemben, hogy egyazon esztendőben ugyanaz az ország nyerje a férfi és női csapatvilágbajnokságnak számító két kupát. A francia hölgyek Párizsban is legyőzhetők, s a másik trófea elhódítására is van esélyünk, ha nyerni tudunk Splitben, hiszen a fináléra már mozgósítható lesz Szafin is.

Egyelőre persze a hét végi női döntő sorsa izgatja a mestert. Tanítványai már napok óta a Roland Garros salakjával ismerkednek – bár ez a szó aligha fedi a valóságot, hiszen a 15 ezres Phlippe Chatrier-stadion 2004 nyárelőjén éppen Anasztaszija Miszkina (13. a jelenlegi világranglistán) számára jelentett hazai pályát, amikor megnyerte a Grand Slam-viadal döntőjét. Most Jelena Gyementyijeva (8.), Dinara Szafina (22.) és Vera Ducsevina (35.) társaságában tér vissza a „tetthelyre”. Látható az összeállításból: a világelső mellett is van hiányzó, hiszen a Roland Garros idei elődöntőse, Petrova (10.), a tavalyi US Open-bajnok Kuznyecova (12.), Lihovceva (16.), Zvonarjova (20.), Bovina (21.), Csakvetadze (31.) egyaránt ott szerepel az élmezőnyben trappoló orosz hadtestben. A kapitány azonban nem változtat a győztes csapaton, ugyanazokkal indul csatába, akik nyáron Moszkvában, az elődöntőben 4:1-re legázolták az Egyesült Államokat. S tegyük hozzá: akik szerepet vállaltak a franciák elleni tavalyi kupagyőzelemből (3:2) is.

Azt a meccset azonban az orosz fővárosban játszották, s a franciák ezúttal abban reménykednek, hogy a hazai környezetben, a párizsi publikum támogatásával sikerül a visszavágás. Georges Goven, az új kapitány – ellentétben orosz kollégájával – valóban a legjobb játékosait nevezte. Igaz persze az is, hogy a francia kínálat jóval szűkösebb – a gallok nyolc, az oroszok tizenöt játékossal képviseltetik magukat a világranglista Top100 versenyzőjének mezőnyében. Szombaton és vasárnap Amelie Mauresmo (4.), Mary Pierce (6.), Nathalie Dechy (15.) és Tatiana Golovin (24.) próbálkozik megfékezni az orosz seregek előretörését.

– A francia sportot szeretők még mindig azon szomorkodnak, hogy nem a legjobb pályázattal rendelkező Párizs kapta a 2012-es olimpia rendezési jogát. Őket szeretnénk kárpótolni a Federation Kupa megnyerésével. Az esélyek egyformák, a helyszín nekünk kedvez. Most végre visszavághatunk a korábbi vereségekért. Mi nyerjük a kupát – fogalmazott Christian Bimes, a Francia Tenisz Szövetség (FFT) elnöke. – Most adódik először, hogy hazai környezetben ünnepelhetnénk a Federation Kupa elnyerését. Nem akarunk csalódást okozni közönségünknek.

Ezek is érdekelhetik