Hírek

2005.09.05. 00:00

A minisztertől kért támogatást Lomnici Zoltán

Szakács Á.

A bírósági reform folytatásához kért támogatást Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke Veres János pénzügyminisztertől a hét végén. A főbíró lapunknak elmondta: a tárcavezetőt tájékoztatta arról, hogy milyen eredményeket hozott eddig a bírósági reform. Többek között kiemelte azt, hogy érzékelhető mértékben felgyorsult az ítélkezés, és az ügyhátralék ledolgozása terén is komoly előrelépés történt.
„Arra kértem a tárcavezetőt, hogy az ország teherbíró képességének megfelelő mértékben, továbbra is támogassák ezt a munkát” – mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Azt is kifejtette: a gyorsan ítélkező bíróságok működése elsősorban állampolgári érdek, hiszen nem mindegy, hogy mennyi idő alatt dől el egy per. „Alkalmas infrastruktúra nélkül, túlterhelt bíróságokkal ez értelemszerűen nem sikerülhet megfelelően” – tette hozzá. Lomnici elmondta: ősszel a parlamenti szakbizottság előtt is kifejti érveit.  

Ezek is érdekelhetik