Hírek

2005.07.15. 00:00

Tragédia a szolnoki Szent István hídon

Három ember vesztette életét a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. A tragikus baleset szerdán 22 óra után pár perccel történt.

Horváth Győző

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kovács Ágnes zászlós szerint egyelőre a rendőrség szakemberei előtt is rejtély, hogyan következhetett be a baj. Annyi bizonyos, hogy a Szent István hídon három gépkocsi ütközött, egy Citroën Berlingo átrepült a szalagkorláton és a Tiszába zuhant, majd elmerült. Ebben a járműben hárman ültek. Egy 41 éves férfi és egy 40 éves nő – mindketten helyi lakosok – életét vesztette. Egy 16 esztendős, ugyancsak szolnoki fiatalember azonban a csodával határos módon megmenekült és a rendőrök, valamint a tűzoltók segítségével kievickélt a partra. Őt kórházban ápolják.

A tragédia másik érintettje, egy Nissan személygépkocsival utazó 38 éves bugaci férfi a kórházba szállítást követően halt meg. A baleset részese volt továbbá egy Opel terepjáró is. Ebben az autóban ketten utaztak. Egyikük sérült meg, szerencsére csak könnyebben. Úgy tudjuk, a sebesültet kórházi ellátását követően haza is bocsátották.

A csodával határos, hogy a vízbe esett fiatalember túlélte a balesetet. Amennyiben nem menekül meg, még az sem biztos, hogy bárki tudomást szerzett volna a Tiszába zuhant járműről. A baleset ugyanis annyira gyorsan történt, hogy a sötétben a csattanáson kívül nem észleltek egyebet a túlélők és a helyszíni nyomokból sem valószínű, hogy azonnal erre lehetett volna következtetni. A Citroën ugyanis nem szakította át a szalagkorlátot, hanem az ütközés erejétől átrepült rajta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!