Hírek

2005.07.26. 00:00

Sületlenségnek tartja Tarlós Baráth szavait

Tarlós István felháborodva hívta fel szerkesztőségünket Baráth Etele lapunknak adott nyilatkozata miatt. Óbuda polgármestere szerint az EU-fejlesztési miniszter jókorát csúsztatott, amikor korábbi nyilatkozatát idézte. Tarlós szerint nem mondott olyat, hogy az Európai Uniónak nem kell az Aquincumi híd. Ő csupán a főváros hozzáállására utalt, illetve arra, hogy az unió eddig nem adott rá pénzt. És ha így halad az ügy, nem is tud mire adni. Ha jövő tavaszig mégis bekerülne a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-be, akkor is nagyon messze lesznek még az uniós források.

Zsidai P.

Tarlós egyébként is megkérdőjelezi, a városvezetés valóban akarja-e a hidat, hiszen a Podmaniczky Programban a nyolcadik helyre sorolta. A polgármester szerint a középtávú fejlesztési programban a ferihegyi gyorsvasút után ennek kellene következnie. Ettől függetlenül meggyőződése, hogy Brüsszel nem fog nyolc nagy beruházásra pénzt adni.

Tarlós sületlen, rosszindulatú megjegyzésnek tartja Demszky Gábor és Baráth Etele másik megállapítását. E szerint azért akadozik a híd előkészítése, mert a kerületek nem tudnak megegyezni. – Ugyan miről tudnánk megegyezni? Arról, ami nincs? – kérdezte bosszúsan. Lapunkkal tudatta, a főváros éppen ötödik éve hagyta abba az egyeztetést és a tervezést. – Még a terület kiszabályozásáig sem jutottak el! Két hete kaptunk egy levelet, hogy részt akarunk-e venni az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken. Még engedélyezési terv sincs! Akkor miről beszél Demszky Gábor és Baráth Etele? Ez a lehető legnagyobb disznóság! – summázta véleményét az elöljáró.

Vajda: vannak tervek

Vajda Pál szerint nem igaz, hogy nincsenek tervek. A hídhoz kapcsolódó úthálózat tervei már elkészültek. Azt elismerte, hogy csak előtanulmányok vannak. – A híd majd akkor valósul meg, ha a források rendelkezésre állnak. Úgy nem érdemes hidat építeni, hogy nem tudunk rajta forgalmat átvezetni – mondta Vajda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!