Hírek

2005.07.11. 00:00

Nő a kétségbeesés a Holló utcában

Rettegnek a Holló utca 1. számú ház lakói: lépcsőházukban továbbra is mállik a vakolat.

Rados V.

[caption id="" align="alignleft" width="193"] Így néz most ki az üres ingatlan a Holló utcában, soká lesz még vége
[/caption]– Csak az a vágyam, hogy elköltözhessek innen – kesereg Sánta Kálmánné. – Pedig hatvan éve ez az otthonom. Arra megy ki a játék, hogy elüldözzék az őslakókat. Hunvald György polgármester azt nyilatkozta a helyi tévében: fiatalítani kell a kerületet.

Százhetven éves házuk az építkezések előtt is rossz állapotban volt. Amióta nap mint nap alatta dübörögnek el a kamionok, még nagyobb a baj. Egyre süllyed az épület, a falak kívül-belül repedeznek. A kapualj a múltkor leszakadt – írtuk meg. – Folyamatosan levelezek a házat kezelő Erzsébetváros Kft.-vel – mutatja az asszony a paksamétányi papirost. – Két éve 53 millióra becsülték a felújítás költségeit. Az építkezések miatt a kár már 400 milliós. Az önkormányzat nem költ ránk semmit, csak beszedi a havi harmincezer forintot. A lakbért, a vízdíjat és a szemétdíjat. Tavaly a közvetlen szomszédjukban épült egy ház. A keskeny utcácskában idén újra feltűntek a negyventonnás teherautók és a lánctalpas markológép. A járda sok helyen beszakadt, az úttesten pedig mély gödrök éktelenkednek.

– Szakértő jósolta: ha ez így megy tovább, még a sarokfal is kiszakadhat. A mögötte lévő szobákkal együtt. A Hazai Lakóingatlan Szövetkezet és az Autoker Rt. az építkezéseik melletti szomszédokat tájékoztatták a várható munkákról. A Holló utca 1. számú ház odébb van. Igaz, nem is kecsegtették őket semmi jóval. – Az utcát a végén a két cég közösen rendbehozza – ígéri Máté István, a Hazai Lakóingatlan elnöke. – De azt nem várhatják, hogy egy elmaradt házfelújítást is megcsináljunk. Az Autoker az érintettek érzelmeire akar hatni. – Legyenek türelemmel – kéri Aradi Ferenc értékesítési igazgató. – Minden gyönyörű lesz.

Ám az őslakosok úgy érzik: nem nekik épül újjá a negyed. Sőt, a sarki vegytisztító mester számára a sok építkezés a tönkremenetelt jelenti. Miloszávjev Sándor hiába írt a polgármesternek, Hunvald György válaszra sem méltatta. – Zaj van, por és piszok – panaszolja. – Senki sem hozza ide a ruháit. Tudja, kiknek jó ez az egész? Akik most a zsebüket megtömhetik.

Ezek is érdekelhetik