Hírek

2005.07.22. 06:52

Matricát kapnak a megtisztított házak

Az elmúlt napok esős, de meleg időjárása következtében elkezdődött a parlagfű virágzása. Az allergiáért felelős gyomnövény Budapesten számos helyen előfordul, így a II. kerületben is. Azonban ott már nem sokáig, hiszen a hegyvidékes területen a napokban akcióba lendült a parlagfűkommandó.

Vég Márton

– Egyetemistákból és főiskolásokból álló csapat járőrözik napi öt órában a kerület utcáin. A fiatalok azon túl, hogy regisztrálják a gazos telkeket, és ezt jelzik a jegyzőnek, segítenek is a lakosoknak felismerni a parlagfüvet. A kényszerkaszálás mellett szerintünk a tulajdonosok meggyőzése is fontos – mondja a helyszínen Horváth Csaba II. kerületi polgármester.

Az önkormányzat és a Klub Next Ifjúsági Mozgalom összefogásával megvalósuló kezdeményezést Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos is példaértékűnek nevezte. – A szankciók nem mindig jelentenek megoldást. Ezért örülök, hogy a parlagfűkérdést itt civil szervezet bevonásával és a lakosság felvilágosításával kezelik – mondja a kormánybiztos.

A kerületben eddig tizenkét alkalommal került sor hatósági kaszálásra. A megtisztított ingatlanokat és utcákat „Parlagfűmentes” táblával jutalmazzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!