Hírek

2005.07.12. 00:00

Irak: kihátrálási tervek

Csapatkivonási terveket szellőztetett meg a brit sajtó. A megszállt országban folytatódik az erőszak.

Csák Elemér

Elképzelhető, hogy 2006 tavaszától elkezdik csökkenteni az Irakot megszállva tartó amerikai és brit csapatok létszámát – közölte a Mail on Sunday című napilap, a külügyminisztérium egy „titkos” dokumentumára hivatkozva.

Az elképzelés szerint az Egyesült Államok arról biztosította legfőbb európai szövetségesét, hogy a jelenlegi 176000 főről jövő áprilistól kezdve 66000 főig csökkentené az arab országban szolgáló csapatok létszámát. Ezzel összhangban London 3000 fővel csökkentené Irakban lévő katonái számát; jelenleg 8500 főt állomásoztatnak az országban. A döntéssel, ha azt valóban végrehajtják, Tony Blair kormánya majd évi ezermillió dollárt takarítana meg a Mail on Sunday szerint. A vasárnapi lap mindazonáltal felhívta olvasói figyelmét John Reid brit védelmi miniszter figyelmeztetésére, miszerint a csapatcsökkentési terv „csak egy lehetőség”, hiszen a szövetséges egységek addig maradnak Irakban, „amíg arra szükség van”. „Nincs még végleges döntés” – hangsúlyozta.

Nem tudni, hogy a most kiszivárgott információ az al-Kaidának szól-e vagy a robbantások miatt feszült brit közvéleménynek. A védelmi miniszter hangsúlyozta: ez a tervezet csak egyike annak a számtalan forgatókönyvnek, amelyeket az utóbbi hónapokban kidolgoztak. A BBC belpolitikai tudósítója, James Hardy úgy véli, a tervezet nem jelent változást Nagy-Britannia Irak-politikájában. „Tony Blair miniszterelnök leszögezte, hogy a csapatok addig maradnak Irakban, ameddig azt szükségesnek látja, természetes azonban, hogy készítenek terveket a részleges kivonulásra” – mondta a tudósító. Magyarországon kívül egyébként Honduras, a Fülöp-szigetek, Spanyolország vonta ki csapatait Irakból. Lengyelország és Ukrajna is úgy döntött, hogy hazaviszi katonáit Irakból.

Miközben Nagy-Britannia és az Egyesült Államok stratégiai terveiket szellőztetik, Irakban tovább folyik az erőszak. Vasárnap harminchárom halálos áldozatot követelt, és további 65 ember sérülését okozta három öngyilkos merénylet. Hétfőn kilenc őrizetes megfulladt Bagdadban, miután több mint tizennégy órán át tartották őket fogva a rekkenő hőségben egy rendőrségi furgonban – közölte a belügyminisztérium. A férfiakat azzal a váddal vették őrizetbe, hogy kapcsolatban állnak a lázadókkal. Három másik gyanúsítottat, akiket ugyancsak rabszállító autóba zártak, tegnap reggel kórházba szállítottak; az ügyben nyomozó hatóságok ott hallgatják ki őket. Bagdadban a hőmérséklet árnyékban meghaladja a negyven Celsius-fokot.

Készültség legfelső fokon a brit fővárosban

Londonban a rendőrség mentőegységei hétfő délig 21 áldozat földi maradványait hozták fel a leginkább megrongált alagútból. A metró továbbra is csak részlegesen járt, a legsúlyosabban érintett vonal, a Heathrow repülőteret is kiszolgáló Piccadilly hetven kilométeres hosszából negyven kilométernyi még mindig le van zárva. Egy gyanús csomag miatt tegnap ötven percre lezárták a brit főváros kormányzati negyedének főutcáját. A hétfői The Times szerint a hatóságok már ezt megelőzően a létező legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők – akik a rendőrség szerint biztos, hogy életben vannak – újabb támadásra készülnek Nagy-Britanniában.

a leginkább megrongált alagútból. A metró továbbra is csak részlegesen járt, a legsúlyosabban érintett vonal, a Heathrow repülőteret is kiszolgáló Piccadilly hetven kilométeres hosszából negyven kilométernyi még mindig le van zárva.

Egy gyanús csomag miatt tegnap ötven percre lezárták

a brit főváros kormányzati negyedének főutcáját. A hétfői The Times szerint a hatóságok már ezt megelőzően a létező legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők – akik a rendőrség szerint biztos, hogy életben vannak – újabb támadásra készülnek Nagy-Britanniában. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!