Hírek

2005.07.23. 00:00

Hiteltelen lett a vezetés

Malonyai P.

A balassagyarmati futballcsapat két esztendővel ezelőtt nyolcadik lett a NB I/B-ben, a sportágban ez a város eddigi legnagyobb sikere, hiszen az eredmény azt jelentette, hogy az együttes a 20. az országban. Mindez azonban nem dobta föl a település vezetőit, jellemző, hogy az elmúlt bajnokságban az NB III-at, a lassan-lassan rajtoló új szezonban pedig – információink szerint – már a megyei első osztályt erősítheti csak az együttes.
Hogy nincs pénz a futballra, az nem újdonság, sajnos az sem, hogy hiába a hivatalos döntés, hiába az ígérgetések a kimagasló szereplésért járó pénzt (összesen 22 millió forintról van szó) még mindig nem kapták meg az egykori játékosok és alkalmazottak. Annak ellenére történt így, hogy a város polgármestere, Lombos István az utolsó NB I/B-s bajnoki előtt szent ígéretet tett arra, mindenki megkapja, ami jár neki. Igaz, nem nagyon tehetett mást, hiszen azon a meccsen már nem akartak pályára lépni a pénzükre hiába váró futballisták. A Honvéd elleni mérkőzést a televízió is közvetítette, és a sztrájk kikezdhette volna a város jó hírét.
Ezt akarta elkerülni Lombos, ezért ígérte meg villámgyorsan, hogy lesz pénz.
A polgármester szava egy dolog, egy másik pedig a bíróságé. A pénzüket várók ugyanis pert indítottak a tartozás miatt, s a bíróság tavasszal annak rendje és módja szerint megállapította, hogy a követelés jogos, kötelezte is a klubot működtető céget, hogy tizenöt napon belül fizessen. Talán mondani sem kell, hogy a vállalkozás nem tett eleget a bírósági döntésnek, ráadásul azóta felszámolási eljárás indult ellene, így kétséges, megkapják-e egyáltalán valaha a pénzüket a játékosok, a vezetők. Mert abból aligha élnek meg, hogy már tudják: Czékus Lajos ügyvezető és Lombos polgármester ígéreteiben nem lehet megbízni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!