Hírek

2005.07.25. 06:10

Dühöng a terrorhullám

Londontól a Közel-Keletig, a Közel-Kelettől Közép-Ázsiáig fellángolt a terror. A hét végén számos halálos bombamerényletet követtek el.

Gyulay Zoltán

A brazil kormány magyarázatot kért Nagy-Britanniától a londoni földalattin pénteken történt rendőri beavatkozásról. Kiderült ugyanis, hogy az öt fejlövéssel megölt, huszonhét éves brazil villanyszerelő fiatalembernél semmi robbanószer, semmi gyanús dolog nem volt. A rendőrség szombaton kénytelen volt beismerni tévedését. Sir Ian Blair londoni rendőrfőnök vállalta is érte a felelősséget. – Tragédia, ami történt – mondta, miközben az áldozat családját mélységes együttérzéséről biztosította. Azt ígérte, a brit rendőrség mindent elkövet, hogy elfogadható módon viselkedjék, ám az ilyen események a „borzalmas összefüggések” következtében elkerülhetetlenek. Az ártatlan áldozat hozzátartozói azonban nem elégednek meg a bocsánatkéréssel és a részvétnyilvánítással, hanem teljes elégtételt és természetesen kártérítést követelnek.

– A kormány várja a brit hatóságok magyarázatát a körülményekről, amelyek a tragédiához vezettek – áll a brazil külügyminisztérium nyilvánosságra hozott közleményében. Celso Amorim brazil külügyminiszter személyesen kívánja megbeszélni a történteket brit kollégájával, Jack Straw-val. A brit rendőrség a tévedésből származó lövöldözés miatt őt ért kritika ellenére továbbra is fenn kívánja tartani azt a gyakorlatot, hogy a terroristagyanús személyeket kétséges esetekben főbelője. – Nincs más alternatíva – nyilatkozta a Scotland Yard főnöke a Sky News tévéadásában. – Ha ugyanis fennáll a gyanú, hogy valaki robbanószert erősített a testére, nem lehet mellbelőni, mert a pokolgép épp ott helyezkedik el. Más testrészekre is értelmetlen lőni, mivel a merénylő a bombát működésbe tudja hozni – hangzott a részletes magyarázat.

Bombatámadást intéztek szombat este Isztambul történelmi városrészének egyik éttermében. A robbanás két embert megölt, egy pincér és egy holland turista megsebesült. A Reuters jelentése szerint a pokolgépet egy asztal alatt helyezték el. A török hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy egy héttel korábban a kedvelt üdülőhelyen, Kusadasiban elkövetett bombamerénylet öt ember életét követelte. A terrorcselekmények mögött a török hatóságok a PKK-hoz közeli kurd szélsőségeseket gyanítanak. Ugyancsak bomba robbant a dél-oroszországi részköztársaságban, Dagesztánban is, egy elővárosi vasúton. A főváros, Mahacskala rendőrségének jelentései szerint pokolgép az egyik kocsi aljára volt erősítve, és egy embert megölt. Négy utast sérülésekkel kórházba kellett szállítani. A Csecsenföld és a Kaszpi-tenger között elterülő Dagesztánban szinte naponta követnek el hasonló támadásokat a terroristák. Öngyilkos merénylet következtében Bagdadban szombat éjjel huszonkét személy meghalt, további huszonöt megsebesült. Az iraki belügyminisztérium közölte: a merénylő egy rendőrőrs közelében robbantotta fel az autóját, és számos közelben álló jármű is megsérült. Egy héttel ezelőtt Musszadzsib városában hetvenegy embert gyilkolt meg egy merénylő, amikor üzemanyag-szállító kocsiját a levegőbe repítette. Az izraeli hadsereg megölte azt a két palesztin tettest, aki vasárnapra virradó éjjel lelőtt egy iraeli párt a Gázai övezetben. A palesztinok egyikét egy zsidó telep őrszemélyzete, a másikat pedig egy katonai ellenőrzés során lőtték le – közölték az izraeli hatóságok.

A halálos támadást követően Ariel Saron izraeli miniszterelnök „a megtorlás új formáival” fenyegette meg a palesztinokat. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel pedig közölte: a hadsereg utasítást kapott, hogy „elszántan küzdjön a terrorizmus ellen”. – Az izraeli kormány nem retten meg, és a megtorlás új eszközeit fogja bevetni, amely rendkívül erőteljes méreteket fog ölteni – mondta a miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy további terrortámadások esetén a megtorlás az izraeli kivonulás után is folytatódik majd a Gázai övezetben.

Ezek is érdekelhetik