Hírek

2005.07.19. 07:07

Csakis az kaphat pénzt, aki pereskedik

Írásban is megkapta a fővárosi önkormányzat a másodfokú bírói ítéletet az „Andor utcai perek” egyikében. Megállapították a főváros felelősségét abban, hogy a Lágymányosi híd miatt bizonyos területeken felduzzadt a forgalom, ezért bizonyos ingatlanok értéke csökkent.

Rados V.

Az ítélet a XI. kerületi Etele út, Hengermalom út és a Hadak útja által határolt terület tíz lakója által indított perben született. De az övékén kívül még tíz–tizenkét hasonló eljárás zajlik – tudtuk meg Haszonicsné dr. Ádám Máriától, a főpolgármesteri hivatal aljegyzőjétől. Ezeket emlegetik a környéken lévő utca után „Andor utcai perekként”. Több százan szerepelnek bennük. Az ítélet következménye lehet, hogy a fővárosi önkormányzatnak kártérítést kell fizetnie – írtuk korábban. Egyelőre azonban még fontolgatják, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól rendkívüli jogorvoslatot kérnek. A másodfokú bíróság ugyanis elismerte: a főváros a híd és az Egérút építésekor minden forgalomtechnikai intézkedést megtett, hogy csillapítsa a terhelést. Például kitiltották a teherautókat. Ez pedig kárenyhítésnek tekinthető, ami a kártérítés felelősségét csökkentheti. Sőt, akár ki is zárhatja.

Az aljegyző fontosnak tartja a különböző szakértői vizsgálatok eredményét. Azok ugyanis sajátos módon eltérnek egymástól. Némelyik perben nyolc, más eljárásokban húsz- vagy több százalékos ingatlanérték-csökkenést állapítottak meg. A főváros által felkért igazságügyi szakértő szerint azonban az ingatlanok értéke nem csökkent. Olyan vizsgálatok ugyanis, amelyek e vélelmet megalapoznák, nem készültek. A feljebbvitelről augusztus 15-éig döntenek. 

a tíz felperes kapja. Hiába csökkent ugyanott más ingatlanok forgalmi értéke is. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!