Hírek

2005.05.02. 00:00

Végre megfordult az áradat

A román kormányfő vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, mert gyanúja szerint nem megfelelően használták fel a gátépítésre szánt pénzt a Bánátban.

Lukács János, Kolozsvár

Colin Popescu Tariceanu erről azután beszélt, hogy az árvíz sújtotta övezetben járt. Mint mondta, a bukaresti kormány az elmúlt négy évben több mint tízmilliárd forintnak megfelelő öszszeget utalt át a Temes megyei gátak megerősítésére, a helyszínen azonban nyoma sem látszik az oda irányzott összegnek. A Temes két átszakadt gátrészén még a hétvégén is ömlött a folyó. Az időközben elkezdett munkálatokkal ugyanis leálltak, mert a görögkeleti egyház most ünnepli a húsvétot.

– Az áradások megindulása óta most először van csökkenőben a Temes szintje – számolt be tegnap délután lapunknak Marossy Zoltán, a romániai Temes megye alprefektusa. A folyó jobb oldalán történt két gátszakadás közül az egyiken még mindig kifelé szivárog a víz, a másiknál viszont megállapodott az ár. Marossy Zoltán elmondta, holnapra várja a szegedi árvízvédelmi szakemberek látogatását, miután Csongrád megye önkormányzatától kért nagyteljesítményű szivattyúkat.

– Jó jel, hogy a meteorológusok nem jeleztek újabb esőzéseket, így hétfőn már akár öt centimétert is csökkenhet a vízszint – tette hozzá az alprefektus. A száz éve nem tapasztalt bánsági áradás számos falut elöntött, Óteleken például csak a háztetők látszanak ki a vízből. Magyarszentmártont már kilakoltatták, Szerbszentmárton és Dinnyés egyelőre készenléti állapotban van, ott eddig csak a termőföldek kerültek víz alá. Ötezer embernek kellett elhagynia otthonát,  több mint a felük magyar nemzetiségű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!