Hírek

2005.05.23. 00:00

Räikkönen újabb rajt-cél győzelme

Végig nagyszerűen versenyezve szerezte meg karrierje ötödik győzelmét Kimi Räikkönen. A finn pilóta végig vezetett, egyetlen apró hibája sem volt, győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Fernando Alonso ugyanakkor eltaktikázta magát, a futam végére teljesen elkopott a Renault gumija. A spanyol idén először nem állhatott a dobogóra.

Hegyi Áron

Kimi Räikkönen pályafutása során hatodik alkalommal indulhatott a pole pozícióból. A finn és Alonso is remekül kapta el a rajtot, ők ketten szinte azonnal megléptek a mezőnytől, csak a másik Renault-os, Fisichella tudott velük lépést tartani. Az olasz, honfitársával Trullival egyetemben kíméletlenül lerajtolta a harmadik helyről induló Webbert. Michael Schumacher csak a nyolcadik helyről tudott rajtolni, de ezt a pozíciót legalább meg tudta tartani. Barrichello a 10., míg Ralf Schumacher csak a 17. helyről vághatott neki a 78 körös futamnak.

Az első lekörözésre sem kellett sokat várni, az élen álló hármas a 15. körben érte utol a sereghajtó Narain Karthikeyant. A 17. körben Räikkönen négy és fél másodperccel vezetett Alonso előtt. A 20. körben a McLaren finn pilótája végleg leszakította üldözőit, a negyedik Jarno Trulli előtt már 20 másodperccel, azaz majdnem egy boxkiállásra elegendő idővel vezetett. 23. kör: Christian Albers fordult keresztbe a pálya legszűkebb pontján. Coulthard még megállt, Michael Schumacher azonban belecsúszott a skót Red Bulljába, és letört az első vezetőszárnya. A német azonnal kiállt a boxba, miközben bejött a biztonsági autó. Alonso és Fisichella kihasználva kiment a boxba, akárcsak Coulthard, aki nem is tudott visszaállni. 31. kör: Friesacher a 14. helyről esett ki, miután a Minardival nekicsapódott a pályát övező palánknak. Räikkönen 12 másodperccel vezetett Trulli előtt. A 9–10. helyen Barrichello és Montoya harcolt.

39. kör: a futam felénél Trulli is kiment a boxba, így Alonso visszavette a második helyet. Trulli a 11. helyre jött vissza. 40. kör: a 13. helyen autózó Michael Schumacheré volt a leggyorsabb kör. 41. kör: Räikkönen végre a boxban, gyors tankolás után visszajött az első helyre, több mint tíz másodperc előnye maradt. 45. kör: Barri-chello állt ki tankolni, induláskor azonban lefulladt a Ferrari, de sikerült újraindítani. Dühében átlépte a megengedett sebességet a boxutcában, ezért áthajtásos büntetést kapott. Előbb Zinedine Zidane, majd a meglepően jó állapotban lévő Diego Maradona került képernyőre. 54. kör: Webber szinte letolta a pályáról Alonsót. A 10–11. helyen családi párviadal folyt a két Schumacher között, elől Ralf, mögötte Michael. 58. kör: véget ért a Webber– Alonso csata, az ausztrál kiment a boxba. Michael Schumacher a 12. helyért hadakozott Vitan-tonio Liuzzival, az ütközetnek az utóbbi defektje vetett véget. 64. kör: Räikkönen fél perccel vezetett Alonso előtt. A Mirabeau-kanyarban Fisichella elalszik, Trulli, Montoya és a két Ferrari is elmegy mellette. A kolumbiai eztán Trullit is faképnél hagyja. Alonso egyre lassabb volt. 71. kör: Alonso kicsit szélesre veszi a sikant, és Heidfeld gyönyörűen megelőzi. A spanyol Renault-jának szinte már nincs is tapadása. Egy körrel később Webber ugyanott menne el Alonso mellett, aki kiegyenesíti a kanyart. A következő támadást viszont már végigviszi az ausztrál. 78. kör: vége a versenynek.

A finn Räikkönen újabb rajt-cél győzelmet arat. A második helyen Heidfeld, a harmadik helyen Webber fut be. Alonso viszont csak igen nagy nehézségek árán tudta maga mögött tartani az őt üldöző Montoyát. Mostani győzelmével Kimi Räikkönen feljött az összesített pontverseny második helyére.

A finn pilóta spórolva verte meg a mezőnyt

„Monacóban nyerni különleges élmény. Pár évvel ezelőtt már majdnem sikerült, de akkor Montoyát nem tudtam megelőzni. Most végig nagyon jól ment az autó. Amikor a biztonsági kocsi bejött, megkérdeztem, hogy kimenjek-e tankolni, de mire megjött a válasz, addigra már elhagytam a boxutca bejáratát. Ekkor tovább nyomtam a gázt. Miután visszajöttem, spóroltam a benzinnel és a motorral is” – mondta a győztes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!