Hírek

2005.05.14. 00:00

Magamutogatás Liszt árnyékában

Mindenkit vonzanak a teraszos kávézók, főként, ha sok-sok emberrel zsúfoltak a színes napernyők alatti asztalok. Főleg, ha finom borokat és söröket kortyolgatnak. Valamikor csak erről szólt a Liszt Ferenc tér.

Tóth Tímea

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Minden kávézónak megvan az ötvenfős törzsközönsége a Liszt Ferenc téren. A vendégek másik fele külföldi turista, akik egészen máshogy viszonyulnak a térhez, mint mi magyarok.
[/caption]Két hely van a fővárosban, ami a nyáresti sörözésről eszébe jut a pesti fiatalnak. A Ráday utca és a Liszt Ferenc tér. A két hely különös ismertetőjele a színes reklámnapernyő és reklámszéksor. Itt is, ott is lehetetlen nyolc óra után szabad helyet találni a teraszon lévő asztaloknál. És persze a közeli parkolóhelyeken sem. Ezek a hivatalos nyári örömszigetek. Mindkettőnek megvan a maga célközönsége. Talán ez az egy különbség az utca és a tér között. De a változásra nyilván nem kell sokat várni.

– Kirakattér, divatsétány, magamutogató teraszsor – mondják a rosszmájú pesti fiatalok a Liszt Ferenc tér egyik narancssárga napernyős kávézójában. – Sokat változott a tér az elmúlt években, régen nem ez a vendégkör járt ide. Ha kíváncsi vagy rá, milyen a legújabb divat, ülj ki ide egy-két órára és naprakész leszel! – javasolja Károlyi Karolina (25), majd belekortyol a csábító kinézetű, spenótszínű mentakoktélba.

Valóban elég színes a paletta. Fiúk és lányok egyaránt a legújabb trend szerint öltözve ülnek itt. A hajuk és a napszemüvegük is rendben van. Kevesen lógnak ki a sorból. Ők azok, akik véletlenül ültek le az egyik teraszra. Valószínűleg nem is tudják, hogy éppen melyik réteg törzshelyébe csöppentek bele. – Minden helyre mások járnak. A Pesti Est Caféban a művészlelkek, a Vianban a fallabdások, az Incognitóban az alternatív szemléletűek gyűlnek össze rendszeresen. A Buena Vistába pedig rendszerint üzleti vacsorára szoktak beülni – elemzi látható hozzáértéssel az egyes helyek társadalmi összetételét Tamási Ildikó (25), egy utazási iroda alkalmazottja.

A pincérek is hasonlóan látják. Azt mondják, vannak olyanok, akik itt élik a napjaikat. Igaz, ez általában nem a magyar vendégkörre jellemző. – Nagyon sok külföldi vesz lakást itt a Liszt Ferenc téren – áll meg étvágygerjesztő salátát és hatalmas pizzát egyensúlyozva Zoltai Péter (27) pincér. – Ők már délelőtt lejönnek, és abból áll a napjuk, hogy sorra beülnek minden kávézóba. A nyári estéken aztán jön az őrület. Alsónadrágban mászkálnak a turisták, óriási ír férfiak nőnek beöltözve jönnek-mennek az asztalok között. A magyarok pedig csak nézik őket, tágra nyílt szemmel. Ez minden héten előfordul legalább egyszer. Főleg amióta beindultak a fapados járatok, és egyre többen jönnek ide szórakozni hét végére.

A pesti társaságoknak nem ez a törzshelyük. Talán a Menza lóg ki a sorból. Azon a helyen mindig sok a fiatal. Most is ott van a legnagyobb tömeg. Mindenki az ottani kínálatra, minőségre és árakra esküszik. Sokan odajárnak ebédelni is, még a menü is olcsó. – Az az oldal, ahol a Menza van, egyébként kevésbé népszerű – jön bele a sztorizásba Péter. – Valószínűleg azért, mert a körút felőli oldal a naposabb. Ott mindig sokkal többen ülnek. A tér hátsó részén lévő üzletek általában panganak. Addig nem jutnak el az emberek. Oda ülnek be, ahol sokan vannak. De ez már pszichológia...

A Liszt Ferenc téri teraszok éjfélig tartanak nyitva – a tér lakóival kötött egyezség szerint. A kávéházakban hajnali kettőig zajlik a pezsgő ritmusú élet. Ami nagyon sok pesti fiatalnak tetszik és hetente legalább egyszer kipróbálja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!