Jó reggelt!

Kánikulában ájuldozó, tikkadt polgárok városszerte. Erről még a magamfajta élemedettebb nőszemélyeknek is eszükbe jut, hogy visszavonhatatlanul nyár van, akkor pedig jár hozzá ruha is. Júnóinak becézett, nem éppen núbiai párducot mintázó termetemmel mindig megpróbáltatás a ruhavétel. Szokásomhoz híven, csukott szemmel leemelek a fogasról egy sátor méretű rongyot, és azonnal kifizetem, nehogy meggondoljam magam. Naná, hogy fekete. De azért vannak rajta szép, nagy, lila virágok is. Barátom fejcsóválva jár körül. – Nagyon medvés? – kérdem megszeppenve. – Hát... – majd felderül. – De azért virágos! Tudod, olyan réti medvés...