A „kedves férj” hazatér, és minden marad a régi

Az összefoglalóban egy civil szervezet adataira hivatkozva az olvasható: „Az országban hetente legalább egy nőt öl meg partnere. Az erőszakos párkapcsolatban élő nők védelme ma sem megfelelő, a kormány mégsem nyújtott be olyan törvényjavaslatot, amely a távol tartást a hatékony nemzetközi gyakorlattal összhangban megvalósítaná”.

Legyünk ironikusak: a problémát európai módon kezelő új törvény helyett sokkal derekabb dolog, ha a szokásjogra támaszkodunk. Arra a nemes hagyományra, amely bizonyos kultúrkörökben alapvetés: hogy tehát az asszony verve jó. Ha nem tetszik neki, hallgasson akkor is, és játssza szépen a mintafeleség szerepét. Hiszen így illendő. S hát igazság szerint nem csak illendő. Sok embernek, még a törvényalkotóknak sincs fogalmuk arról, hogy milyen is a családon belüli erőszak. Lehet róla beszélni, elnyerni a nők rokonszenvét, lehet vele választást nyerni. Ám azt megvalósítani otthon, a négy fal között lehetetlen – mondja erre egy érintett feleség, aki szerint a nők maguk vívják meg a harcukat, otthon, egyedül, magányosan. Persze el lehet menni a rendőrségre, kihallgatások, jegyzőkönyv, látlelet, szomszédok, gyerekek…

A „kedves” férj egyszer csak hazatér, és folytatja, ahol abbahagyta. Pedig minimum egy medve mellé kéne zárni az állatkertben, hadd tudja meg, milyen az állandó félelem.