Hírek

2005.04.05. 00:00

Kegyetlen gyerekgyilkosság

Háromnapi keresés után holtan találták meg Szécsényben Hugyecz Violettát (14). A nógrádi település lakói értetlenül állnak a tragédia előtt. A gyilkos beismerte tettét.

Nagy Eszter Dóra

Violetta szülei még vasárnap is abban reménykedtek, hogy kislányuk élve kerül elő. Szombat reggel óta megállás nélkül keresték legkisebb lányukat. Nem szívesen álltak szóba senkivel, az apa szerint ugyanis nem
a zokogó szülők a lényegesek, hanem az eltűnt gyermek. Készségesen bocsátottak képeket részünkre lányukról, hátha segíthetünk mi is a keresésben. Szintén segíteni jött a ház elé két önkéntes, s azt ígérték, kutyákkal együtt indulnak Letti nyomába. Azt azonban egyikünk se tudta akkor, hogy hiába minden.

Hugyecz Violetta péntek este indult haza barátnőjétől, ám nem érkezett meg a családi házba. A szülők szombat hajnalban kezdték el keresni a kislányt. Violetta mobiltelefonja késő estig be volt kapcsolva, ám vasárnap már nem jelzett. A rendőrség szombat délelőtt indított nyomozást az ügyben, miután vérnyomokat találtak azon az úton, amelyen Lettinek haza kellett volna jutnia. A rendőrség krétával rajzolt körvonalai a nyomok körül még most is halványan látszanak a Szécsény tábla utáni
első utca aszfaltján.

A nyomozók a tanúktól megtudták, hogy a kislány eltűnésének időpontjában egy narancssárga autó körözött a környéken. Így jutottak el a rendőrök P. Tamáshoz (24), aki erőszakos közösülés és személyi szabadság megsértése miatt ült már. A munkanélküli fiú beismerte tettét, majd megmutatta, hova rejtette el a tetemet, mondta lapunknak Kaszás Ottó. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: P. Tamás nem indokolta meg bűncselekményét. Egyik rokona kertjében a szennyvízgödörbe süllyesztette el a kislányt. A rendőrség szerint nem tudni, akkor élt-e még. A gyermek tetemén számtalan sérülést találtak a nyomozók. Egyelőre nem tudják, hogyan sebesítette meg áldozatát a kegyetlen tettes. A szerencsétlenül járt kislány a napokban töltötte volna be 14. születésnapját.

A család ismerőse megbánná a találkozót

Velenczei Pál (57) - Ha találkozhatnék azzal, aki bántotta a kislányt, én olyat tennék, amit magam is megbánnék. Szécsény teljesen fel van háborodva a történteken. Ilyen még nem volt a településünkön. Napközben, a tévéből tudtam meg, mi történt. Ez a tragédia elképesztő. A kislány édesapját jól ismerem, becsületes ember, együttérzek vele.

Egykori iskolatársa visszahúzódónak ismerte

Oláh Róbert (16) - Hét évig voltam az iskolatársa. Visszahúzódó lánynak ismertem meg, nem az a fiúzós fajta volt. Mi rögtön tudtuk, hogy nem önszántából tűnt el, hanem elrabolták. Az iskolában jó jegyei voltak, szeretett tanulni. Most mi is meggondoljuk kétszer, hogy kimerészkedjünk-e az utcára. Egymást is elkísérjük majd haza.

Rejtélyesen eltűnt kislányok, akik soha többé nem mentek haza szüleikhez

Szathmáry Nikolett (8) A kislány 1998-ban tűnt el. Éveken keresztül még tejesdobozokon is feltüntették fényképét, hátha a fotók alapján felismerik, és előkerül. Zsákba csomagolt holttestére három évvel később találtak rá hulladékgyűjtő munkások a gyulai nádasban. A gyermek gyilkosát máig nem sikerült elfogni.

Kocsis Franciska (11) Iskolatársai végeztek vele Kőbányán 2000 májusában. A tetemre két héttel később bukkantak rá. A gyermeket brutálisan megverték és szexuálisan molesztálták. Egyik gyilkosa fiatal kora miatt nem kerülhetett bíróság elé. Társát, egy kislányt kilenc év szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Csonka Katalin (15) A rákospalotai határúthoz közel talált rá 2000 októberében a kislány holttestére egy zöldtakarmányt szedő férfi. Katalin eltűnését egy hónappal korábban jelentette be édesanyja. A lány kutyát sétáltatott, amikor nyoma veszett. Gyilkosát, akit a rendőrök szerint Katalin ismerhetett, sosem kapták el.

Éveken keresztül még tejesdobozokon is feltüntették fényképét, hátha a fotók alapján felismerik, és előkerül. Zsákba csomagolt holttestére három évvel később találtak rá hulladékgyűjtő munkások a gyulai nádasban. A gyermek gyilkosát máig nem sikerült elfogni.

Kocsis Franciska (11) Iskolatársai végeztek vele Kőbányán 2000 májusában. A tetemre két héttel később bukkantak rá. A gyermeket brutálisan megverték és szexuálisan molesztálták. Egyik gyilkosa fiatal kora miatt nem kerülhetett bíróság elé. Társát, egy kislányt kilenc év szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Csonka Katalin (15) A rákospalotai határúthoz közel talált rá 2000 októberében a kislány holttestére egy zöldtakarmányt szedő férfi. Katalin eltűnését egy hónappal korábban jelentette be édesanyja. A lány kutyát sétáltatott, amikor nyoma veszett. Gyilkosát, akit a rendőrök szerint Katalin ismerhetett, sosem kapták el. -->

Ezek is érdekelhetik