Hírek

2005.03.24. 00:00

Több fenyegetés a bíráknak

Az utóbbi időszakban érzékelhetően emelkedtek a bírákat ért fenyegetések, emiatt számos esetben a rendőrségnek kellett elrendelnie az érintettek számára személyi védelmet.

Szakács Árpád

Egyre több, a bírák testi épségét fenyegető veszélyről kapnak értesítést a megyei bíróságok. Tavaly összesen 80 rendkívüli esetet jegyeztek fel, ebből 15 érintette közvetlenül a bírók testi épségét. Előfordulnak egészen hihetetlen történetek is. Így például olyan ügyről is tudnak, amikor a tárgyalóteremben az egyik vádlott a bilincsével akarta megfojtani a tárgyalást vezető bírót. Több börtön beépített rendőrségi munkatársa jelezte, hogy az elítélt komolyan azt fontolgatja, a szabadulását követően megbosszulja majd a bíró ítéletét. Ezért az elmúlt időszakban számos olyan eset fordult elő, amikor maga a rendőrség volt kénytelen elrendelni a megfenyegetett bírók védelmét.
 Gondot okoz az is, hogy nincs a tárgyalótermeket védő, megfelelő biztonsági rendszer – mondta lapunknak Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb bíróság elnöke. Egy felmérésre utalva azt közölte: egyedül Veszprém megyében a személyi átvizsgálás során a belépőknél egy év alatt több mint 600 olyan tárgyat találtak, amely a testi épségre veszélyes. Ugyanakkor a 154 bírósági épület 60 százalékában semmilyen biztonsági rendszer nincs – fűzte hozzá. Lomnici Zoltán arra is rámutatott: az
Európai Unió tagországaiban a fontosabb büntetőügyek tárgyalását rendőrök biztosítják. Hozzátette: a magyar bíróságok teljes védelme több mint félmilliárd forintba kerülne évente, ám az amúgy is alulfinanszírozott bíróságok ennek az összegnek csak a töredékét tudják ilyen célra fordítani.

Életveszélyes bírósági épületek

Kazincbarcikán található az ország egyik legelavultabb bírósági épülete. Az intézmény nem felel meg sem a műszaki, sem a biztonsági előírásoknak. Szakértők szerint az épület olyan állapotban van, hogy az már életveszélyesnek is minősíthető. A bírák olyan kisméretű tárgyalótermekben ítélkeznek, ahol alig két méterre vannak a vádlottól. Ráadásul olyan munkakörülmények uralkodnak a bíróságon, hogy egy szűk, levegőtlen szobában két–három személy kénytelen dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!