Hírek

2005.03.08. 06:45

Rendőrök sugárpuskával

Reszkethetnek a bűnözők, mert autóikat sugárpuskával lehet majd megállásra késztetni.

Tornai Szabolcs

A rendőrség számára áttörést hozhat a bűnüldözésben az a sugárpuska, amellyel nem a tettest veszik majd célba, hanem az autóját.
A különleges szerkezet mikrohullámú sugarakat lő ki, és ezzel megbénítja a gépkocsi elektronikáját vagy mikrochipjeit.
Ám a fegyver meglehetősen nagy, és egyelőre számos problémát vet fel. A kaliforniai Pasadenában, ahol a kísérletek folynak, a százkilós szerkezettel száz méterről lövik ki az autókat. Egy rendőrautóba éppen belefér a sugárpuska, mikrohullámú antennája pedig a tetőn foglal helyet. Eddig két tucat autófajtán próbálták ki sikerrel a találmányt.
Ha pontosan eltalálják, az autó ugyan szép lassan megáll, ám a karosszéria erős páncélt jelent. Ki kell még kísérletezni, hová kell célozniuk a rendőröknek. Ideális esetben a rendőrök azt is tudni fogják, hogy milyen autótípushoz milyen frekvenciával kell „tüzelni”. De a legnagyobb kérdés, hogy a sugárpuska alkalmazása során hogyan védhetők ki a balesetek.
Az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, Pausz Ferenc nem sok esélyt lát egy ilyen csodafegyver biztonságos alkalmazására, főleg idehaza. Az alezredes úgy véli, ha valaki elkezd szlalomozni a forgalomban, az akció hatalmas balesetet okozhat. Vagy mi lesz, ha véletlenül egy másik autót lőnek ki? Vagy ha a kilövés következtében az üldözött személy meghal, ki vállalhatja a felelősséget?
A módszer jóval nagyobb kockázatot rejt, mint amekkora előnynyel járhat. Így hát alkalmazása csak igen korlátozott körben képzelhető el, véli Pausz Ferenc.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!