Hírek

2005.01.20. 07:03

Óriás léptekben fejlődik

Álmos kistelepülésből virágzó várossá változott Budaörs másfél évtized alatt. A településen egyre több nagyvállalat telepszik le, s ezek fellendítik fejlődését.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="298"] Az újjáépített Szabadság út mentén kellemes sétálni a napsütésben
[/caption]Budaörs a Budai-hegységhez tartozó Szabadság-hegy csoportja és a Tétényi-fennsík között, az úgynevezett Budaörsi-medencében terül el. A város képét meghatározza az óvárosi részen, beépített területen emelkedő 221 méteres Kőhegy.

Az első földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó csoportok már öt és fél évezreddel ezelőtt megjelentek ezen a tájon. A város neve a honfoglalás előtt a magyarsághoz csatlakozott három kabar törzs egyikének, Örsnek a nevéből keletkezett. Első említése egy királyi oklevélben lelhető a XIII. századból.

A középkorban virágzó település 1566-ban a török pusztító hadjárat következtében lakatlanná vált. A sváb falu német lakosságának kilencven százalékát 1946-ban kitelepítették, helyette szlovákok, görögök, örmények leltek új otthonra Budaörsön. Városi rangra 1986-ban emelkedett. Egyébként Budaörsöt az ország leggazdagabb városaként tartják számon.

(Az összeállítást Gyulay Zoltán Budaörs az Európai Unióban című könyve alapján Nagy Vajda Zsuzsa készítette)

A város számokban: népesség, terület, bevétel

Állandó népesség: 22869 fő

Igazgatási terület: 23,59 km2

Belterületi úthálózat: 63 km

Házasságkötések száma: 122 fő

Születések száma: 244 fő

Aktív korúak: 12552 fő

Munkanélküliek: 359 fő

Burkolt utak aránya: 51%

Halálozások száma: 377 fő

Lakások száma: 8530

(Forrás: A 2001. évi népszámlálás adatai)

A természettel együtt élő, fejlődő város arcai

Michelberger Pál akadémikus: – Elfogadható és megfelelő, hogy sok cég ide települt, segítik a város fejlődését ittlétükkel. Valami mégis elveszett ahhoz képest, amikor nagyapám itt élt. Túl sok a beépített terület. A tízemeletes házakat elhibázott lépésnek tartom. Többet kellene megőrizni

a régi hangulatból.

St. Martin szaxofonművész és költő: – Nyolc éve élek Budaörsön a családommal és az állataimmal együtt. Fontos volt a választásnál a környezet, nagyon szeretem a természetet. Egy régi parasztházat tudtam megszerezni, amit felújítottam. Nagy udvarom van, így nincs szükségem hétvégi házra, nyaralóra.

Gyímesi Lászlóné diszpécser: – Nagyon szeretünk itt lakni, állandóan fejlődik, szépül a város. Közel van Budapesthez, mégis egy kis- városra jellemző kellemes életet biztosít számunkra. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy jó irányba változik. Megújult az úthálózat, a parkok, az egészségház.

Tóth Balázs főiskolás: – A nyolcvanas években még sokkal csendesebb volt a város. Megnőtt a forgalom, de szerintem ennek is rengeteg előnye van. Több a lehetőség, sok időt meg lehet spórolni például a vásárlásnál, mivel rengeteg bevásárlóközpont van a közelben. Nincs mozi, és kevés a szórakozási lehetőség a fiatalság számára.

Wittinghoff Tamás

– Minek köszönhető a gyors gazdasági fejlődés?

– Budapest és az autópályák közelségének, illetve a kedvező adópolitikának – mondja a polgármester.

– Mi várható 2005-ben?

– Az új városháza, a tavaly elkezdett mentőállomás és idősek otthona is elkészül

az idén. Egy uszoda és egy sportcsarnok létesítését tervezzük.

– Budaörs egy főút köré csoportosuló település. Szó volt párhuzamos szervizút építéséről.

– A szervizút a budaörsi forgalmat a főváros felé az Egér útra terelné. Ez akkor valósulhat meg, ha a XI. kerületi önkormányzat az Egér út folytatását megcsináltatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!