Hírek

2005.01.15. 09:17

Önkéntes száműzetésben

Dvéri még futballozik is – ha ezt nem is tudják sokan. Az egykori álogatott a megyei bajnokságban.

Gonda László

[caption id="" align="alignleft" width="248"] Dvéri Zsoltot a kilencvenes évek egyik legnagyobb tehetségének tartották a magyar futballban
[/caption]– Seregélyesen rúgja a bőrt, miért?
– Nem hagytam fel teljesen a futballal. Nem csak a Seregélyesben játszom, rendszeresen kispályázom is, a fehérvári városi bajnokságban szereplő Bádogos csapatát erősítem.
– A Videotonnal, illetve utódjával, az FC Fehérvárral teljesen megszakadt a kapcsolata?
– A játékosokkal rendszeresen beszélek, szinte napi kapcsolatban vagyunk. A vezetőkkel decemberben tárgyaltam utoljára, akkor is ígéretet tettek az adósság rendezésére, de más egyelőre nem történt az ügyben. Ahogy nézem, a problémám nem volt egyedi. Nagyon elkeserítő, hogy szinte minden játékos perli az egyesületet.
– Nem tervezi, hogy esetleg visszatér még az NB I-be?
– Nem, de azért ki sem zárom ezt a lehetőséget. Érdeklődők mindig vannak, de komolyan még nem tárgyaltam egyetlen klubbal sem. Látom, milyen állapotok uralkodnak ma a magyar futballban… Ettől persze, még elképzelhető, hogy visszatérek, de vannak feltételeim, amelyeket szigorúan veszek. Nincsenek nagy elvárásaim, nem akarok sok pénzt, de arra, ami jár, kezességet kérek. Most is átigazolási időszak van, jelenleg is keresnek az egyesületek, de már nagyon óvatos vagyok.
– Később is szeretne a futballban maradni?
– Nagyon sokat kaptam a labdarúgástól, és ha újra kezdeném, most is futballista lennék. Ebből következik, hogy nem szeretnék elszakadni a sportágtól. Nem kizárt, hogy edző leszek vagy fiatal tehetségek felkutatatásával foglalkozom majd.
– Jelenleg miből él?
– Állatokat tenyésztek, disznókat és birkákat nevelünk.
– És a lovak? Úgy tudom, nagy lóbarát!
– Igen. Vásároltam egy tanyát Fülöpszálláson, ahol lovakat tanítok be. Tízen vannak, a legfiatalabb féléves, a legidősebb pedig hét. Nagyon szeretem őket, és mivel régóta érdekel a fogathajtás, összekötöm a kettőt. A lovakban még sohasem csalódtam.
– Esetleg fogathajtó-versenyzőként is hallhatunk még Dvéri Zsoltról?
– Talán… Soha ne mondjuk, hogy soha. Sőt, mondhatnám, hogy igen, mert nagyon szeretném, de ezt a sportágat is nagyon komolyan kell venni. Készülök, gyakorlok, ahogyan kell, de hogy lesz-e belőlem versenyző, azt majd az idő dönti el.

Elhagyta a Videotont, mert nem bízott az ígéretben

Dvéri Zsolt tavaly júliusban hagyta el a Videotont – amely azóta már FC Fehérvár néven szerepel. A volt válogatott középpályás azért fordított hátat a klubnak, mert az tartozott neki, s mivel Dvéri nem bízott a hátralék kiegyenlítésében. Elege lett a honi futballt övező tragikomédiából, eltűnt a színről. A 28 esztendős labdarúgó szerződése, amelyet a fehérváriakkal kötött, 2007 nyaráig szól, tehát nem csak hogy még bőven játszhatna, hanem kellene is futballoznia.

<keretes2382

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!