Hírek

2004.12.17. 00:00

Mentősöket szondáztatott meg a kerületi képviselő

Nagy E. D. – Balaton B.

Csütörtök hajnalban a fővárosi Jászai Mari térre hívták ki a mentőket. Egy fiatalember leesett az aluljáró lépcsőjén, és a vérző fejű, erősen ittas állapotban lévő emberen próbáltak segíteni a szakemberek. Jóakarója, Schneider Mihály, az V. kerületi önkormányzat független képviselője kihívta a mentőket.

A Reggelnek a fiatal képviselő elmondta: nem tetszett neki, ahogyan a fiút a mentősök megpróbálták ellátni. Emellett úgy vélte: az egyik mentős ittas. Kihívta a rendőröket, akik megszondáztatták az ápolót, de az eredmény negatív lett. A mentősök készségesen álltak a feljelentés elé, amit a képviselő megígért, de végül nem tett meg. Schneider Mihály nem bánta meg, hogy rendőrt hívott a mentősökre. Neki a vérző fejű ismeretlen fiatalember volt a fontos – mondta. A nem mindennapi közjátéknak több szemtanúja is volt. Állításuk szerint viszont a képviselő volt ittas, amit ő maga is elismert. – Két sör volt bennem. Civil voltam, miért ne? – kérdezte. A történet furcsasága, hogy egy civil ember nem osztogatja képviselői névjegykártyáját hajnalban az aluljáróban. 

Bűncselekmény nem volt

Nemes János őrnagy lapunknak azt mondta, az V. kerületi rendőrkapitányság munkatársa szerint a bejelentés késő este érkezett a rendőrségre. Mire a járőrök a helyszínre érkeztek, a vérző fejű, erősen ittas sérültet már a mentőautóban ápolták. A helyszínen egy önkormányzati képviselő kifogásolta, ahogyan a mentősök a beteggel bántak. Nemes szerint bűncselekmény nem történt.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!