Küzdelem a természettel és az ellenfelekkel Afrikában

Azt mondják, gyönyörű a szenegáli főváros mellett található tó, amely a napsütés mértékétől függően a rózsaszín és a mályva között változtatja színét. A jelzőket persze illik fenntartással kezelni, ha olyanok használják, akik az elmúlt bő két hétben vizet csak palackban vagy lajtban láttak, miközben egész nap tűzálló ruhában főttek a sivatagi hőségben.
A Dakar-rali ugyanis korántsem csak egy szimpla kaland. A Dakar embert és gépet próbáló pokoli kihívás, amit csak a legerősebbek és legkitartóbbak tudnak teljesíteni. A sivatagi őrület Thierry Sabine és francia barátai fogadásának eredményeként született meg, 1979-ben. Találnak-e egy tucatnyi eszelőst, aki autóval vagy motorral nekivág a sivatagnak, hogy Párizsból az egykori francia gyarmatokon keresztül eljusson Dakarba. Őrültekben már akkor sem volt hiány, a mezőny bőven összejött, és a Dakar pár éven belül a világ egyik legnagyobb sportvállalkozása lett.
Az elmúlt években rendre több mint ezer megszállott akarja autóval, motorral, kamionnal és újabban négykerekű motorral (quaddal) legyőzni a Szaharát. Még ma is az alapító franciák vannak legtöbben, de szilveszterkor Barcelonában a rajtnál 39 nemzet zászlaját lobogtatja majd a katalán szellő. A sivatagi show két évtizeden át valóban Párizs–Dakar volt, mára azonban már csak Dakar képviseli az állandóságot (igaz, 2000-ben a rajt volt ott, a cél pedig Kairóban).
Az új évet még Európában ünnepli a mezőny, másnap azonban már várja őket a marokkói sivatag sok-sok kővel, aztán pedig Mauritánia és Mali hatalmas, vendégmarasztaló homokdűnéi. Itt az ember legjobb barátja az ásó, amivel kikaparja magát a laza homokból. A legnagyobb ellenség pedig a sötétség, ami már-már lehetetlenné teszi a vezetést. A versenyzőket az összetettben elfoglalt helyezésük szerint indítják, aki a két-háromórás rajtprocedúra végére kerül, annak számolnia kell vele, hogy a dűnék között éri az éjszaka. A célba érés után nem az ágyba, hanem az autó alá fekszenek azok, akiket nem kísér szervizcsapat, így az is előfordulhat, hogy alvás nélkül kell nekivágni a következő szakasznak.

Az eddigi 26 versenyen negyvenen vesztették életüket.

A Dakar legsötétebb éve 1986 volt, ekkor heten haltak meg

a sivatagban, köztük az alapító atya, Thierry Sabine, aki egy bajba jutott sofőr kimentésére indult, de lezuhant helikopterével. A polgárháborús övezetekben vigyázni kell az aknamezőkkel is. Mauritániában és Maliban a helyi kormány katonái kísérik a karavánt, hogy megvédjék őket

a „vámszedő” gerilláktól.

Az igazi duplázók

A Dakar történetében számtalan sztár volt, duplázók, triplázók, négyszeres és még többszörös győztesek. Az igazi hősök azonban azok, akik motorral és autóval is a legjobbak tudtak lenni. A francia Didier Auriol motorral 1983-ban, autóval pedig 1992-ben győzött.

A szintén francia Stephan Peterhansel motorral hat alkalommal is a leggyorsabb volt, 2004-ben pedig egy Mitsubishi volánja mögött utasította maga mögé a mezőnyt.

Magyarok

Autósok: Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera); Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pick Up); Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pick Up); Liszi László, Rack György (Mitsubishi Pajero)

Kamionosok: Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter (Mercedes, Palik Dakar Team); Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert (MAN, Szalay Dakar Team)

Motorosok: Varga Ákos, Hermann Henrik, Nagy Péter (KTM)