Hírek

2004.12.15. 07:28

A fél fővárost kiszolgálja a tisztítómű

A fővárosiak számára is érzékelhető hatása lesz a csepeli szennyvíztisztító üzembe helyezésének. 2010-ben már kisebb lesz a bűz, a Duna jóval tisztább, talán még fürödni is lehet majd benne.

Zsidai Péter

A városvezetés reményei szerint még az idén jóváhagyja az Európai Unió a csepeli szennyvíztisztító telep támogatási szerződését. A pályázati anyagot több hónapos késéssel március végén adta be a főváros, a kormány december elején hagyta jóvá.

Egyéb létesítményekkel 190 milliárd forintba fog kerülni, Brüszszel a 120-130 milliárdos alapberuházás hatvanöt százalékát fogja állni. A műnek köszönhetően 2010-re a Dunába engedett, tisztított szennyvizek aránya kilencvenkét százalékra emelkedik. Jelenleg csak egyharmada kerül így a folyóba.

A tisztító kilencszázezer embert fog kiszolgálni, naponta 300 ezer köbméter szennyvizet feldolgozva. Az I., II., III., V., VI., VII., VIII., IX. és X. kerületek szennyvize teljesen, a XI. és XII. kerületeké részben ide kerül majd.

A beruházás legjelentősebb hatásaként csökken a kellemetlen szag, és tíz Duna-parti beömlőt számolnak fel. Az előkészítésben részt vevő szakértők szerint a vízminőség javulásával a szennyezésre érzékeny halfajok vissza fognak költözni.

Most 70-80 helyett csak 35-40 található meg a folyóban. Hosszabb távon néhány szakaszon a fürdőzési tilalom feloldására is számíthatnak a fővárosiak. A szennyvíztisztó Budapest déli vízbázisát, a csepeli kavicsteraszok védelmét is el fogja látni.

Kapcsolódó cikkeink:

Zsidai Péter -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!