Hírek

2004.11.20. 02:12

Ötvenmilliót az igenekre is

Kérdések balról, válaszok jobbról, aztán csere. Politikai pengeváltások a decemberi népszavazás előtt.

Körmendi Gábor

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz kettős állampolgárságról szóló megnyilvánulásai egy „meg nem gondolt gondolatként” hatnak. A frakcióvezető nyolc kérdésből álló levelet küldött fideszes kollégájának, Áder Jánosnak.

Arra szeretnének választ kapni, hogy valóban úgy akarja-e szűkíteni a Fidesz az egészségügyi ellátáshoz és a nyugdíjhoz való állampolgári jogokat, hogy abból hatmillió állampolgárt kizár. Az ellátásra jogosultak, de adót vagy járulékot nem fizetők sorában Lendvai többek között a kiskorúakat, diákokat, a 2,8 millió nyugdíjast, 300 ezer nyugdíjszerű ellátásban részesülőt és a munkanélkülieket említette. „Legjobb volna persze, ha ezekre a kérdésekre a Fidesz egy többé-kevésbé kidolgozott törvényjavaslat formájában felelne” – mondta. Lendvai úgy véli, az útlevél – aminek megadásáról a Fidesz beszél – az útlevél, az állampolgárság pedig állampolgárság. A politikus arra is keresi a választ: mi a terve a Fidesznek azokkal a szociális juttatásokkal, például családi pótlékkal, gyessel, ápolási díjjal, közgyógyellátással, amelyek társadalombiztosítás nélkül járnak. Majd közölte: a javaslatban nincs szó a választójogról, ezért tudni szeretné, hogy a Fidesznek mi az elképzelése erről.

„A népszavazást követően a parlamentben olyan törvényt kell alkotni, amely biztosítja a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak, de nem ösztönzi őket az áttelepülésre” – reagált a felvetésekre Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Pártja ezt az álláspontot képviselte a négypárti egyeztetések során, és ezt támogatják a határon túli szervezetek is.

A kormányzati nemek népszerűsítésére fordított 50 millió forintnyi közpénz kapcsán közölte: követelik, hogy a kormány ugyanannyival támogassa a referendum kezdeményezőit is. Megjegyezte, a Fidesz-kormány alatt azért nem volt téma a kettős állampolgárság, mert azt akkor nem is kérték a határon túli magyar szervezetek.

Cinikus az ellenzék magatartása, amely azt mondja, hogy „szavazzatok igennel az állampolgárságra, és egyébként tárgyaljunk arról, hogy nem adjuk meg azt” – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Hozzátéve, az SZDSZ nem hazafiatlan, csak a felelősségről másként gondolkodik.

Orbán: Siker esetén együttműködést

„A kérdés nagyon is egyértelmű: lehet rá igennel és nemmel válaszolni. Azt mondjuk ki, azzal, hogy igennel válaszolunk a népszavazáson, jót cselekszünk, és utána megbízunk a parlamenti képviselőinkben, akiknek majd részletkérdéseket is meg kell oldaniuk” – jelentette ki tegnap Orbán Viktor volt miniszterelnök.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a magyar jogrendszer megköveteli a pártoktól az együttműködést eredményes népszavazás esetén, mert az kétharmados törvény megalkotására kötelez. Egyik párt sincs abban a helyzetben, hogy saját elgondolását ráerőltesse a másikra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!